Büszkék lehetnek teljesítményükre!
Szöveg: Kálmánfi Gábor | 2014. október 11. 7:30„Az év egyik legfontosabb gyakorlatsorozatán az önök által végzett munka kivívta mind a politikai, mind a katonai felső vezetés elismerését. Büszkék lehetnek a nemzetközi kötelékben nyújtott teljesítményükre!” – mondta Fucsku Sándor vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka, a Steadfast Javelin III – Közös Fellépés 2014 nevű gyakorlatsorozat záróünnepségén, a nullaponti lőtéren felsorakozott mintegy 650 katona előtt, október 10-én, pénteken.
![1595980533](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f20baf622a2a577228700.jpg)
Fucsku Sándor vezérőrnagy kiemelte: a részben NATO-szintű gyakorlatsorozat egyben már a következő év feladataira is felkészülés volt. Jövőre ugyanis – mint fogalmazott – hasonló intenzitással zajlik majd a kiképzés, fő hangsúllyal a szövetség nagy láthatóságú hadgyakorlataira (Brave Warrior 2015 és Trident Juncture 2015), illetve a 62. Lövészzászlóalj CREVAL-ellenőrzésére.
„Ez a gyakorlatsorozat kiváló lehetőséget teremtett arra, hogy a haderőnemek közötti együttműködést is gyakoroljuk. A VIP-napon bemutatott mozzanat is kiváló példája volt annak, hogy különféle haderőnemek és szakcsapatok miként tudják egymást támogatni, a kitűzött cél elérése érdekében" – szögezte le a vezérőrnagy.
![1595980534](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f20baf655538414626213.jpg)
„Köszönöm mindenkinek, hogy nagy erőfeszítések árán képesek voltak ezt a feladatot így végrehajtani. Szeretném kifejezni köszönetemet külföldi szövetségeseinknek is" – zárta beszédét az összhaderőnemi parancsnok, megemlítve, hogy a visszacsoportosítás feladata még a katonák előtt áll. Nem beszélve az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj SOFEVAL-ellenőrzéséről, amelyet jövő héten tartanak.
Az ünnepségen Fucsku Sándor vezérőrnagy és Takács Attila ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka elismeréseket adtak át.
![1595980534](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f20baf684fe4567204302.jpg)
Fotó: a szerző felvételei