Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Búvárösszevonás komplex szakharcászati gyakorlattal

Szöveg: Kiss Gábor tizedes |  2015. július 30. 17:44

Búvárösszevonást tartottak a közelmúltban az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szervezésében. A kiképzési foglalkozáson az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj, az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj, az MH 37. II Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred, valamint az MH 88. Könnyű Vegyes Zászlóalj búvár beosztású katonái vettek részt.

 A kiképzés két hete alatt szintentartó búvármerüléseket, katasztrófavédelmi illetve egyéb szakmerüléseket, valamint idén először komplex szakharcászati búvárgyakorlat is végrehajtottak a résztvevők. Utóbbi, vagyis a komplex gyakorlat a kiképzés legfontosabb célja volt, hiszen ehhez hasonlót ezelőtt még soha nem tartottak.

1595997955

A búvárok számára kiemelt fontossággal bír a merülőhelyek és a környezet tisztasága, ezért az összevonás első hetének zárásaként egy úgynevezett „környezetvédelmi merülést"  hajtottak végre, melynek eredményeként nagy mennyiségű hulladékot gyűjtöttek össze.

A második héten egy régebbi képesség is „felújítottak", a búvárok víz alatt vágtak és hegesztettek.  A kiképzésen emellett kiemelt feladatként szerepelt a különböző méretű és tömegű tárgyak emelése és süllyesztése emelőballonok használatával – mindezt 15-20 méteres mélységben kellett végrehajtani.

A búvárösszevonás természetesen alkalmat adott az osztályos fokozatok megvédésére, valamint a magasabb fokozatok megszerzésére is.

1595997955

Fotó: a szerző felvételei