Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy színpadon három műfaj

Szöveg: Gémes Ildikó százados |  2013. március 12. 12:09

A tavasz iránti vágyakozás és a megújulás jegyében rendezték meg az idei év első helyőrségi gálaestjét a Honvéd Kulturális Központ színháztermében március 7-én. A rendezvény a Budapesten szolgáló katonák, honvédségi dolgozók és családtagjaik részére nyújtott kellemes kikapcsolódást és feledhetetlen élményt.

1595950807

A közönség szórakoztatásáról három különböző
műfaj bemutatásával a Honvéd Együttes gondoskodott. Elsőként a férfikar lépett színpadra,
és úgynevezett crossover-előadásában több zenei stílus harmonikus vegyítésével énekelt operát, jazzt, könnyűzenei
slágert, illetve filmbetétdalt. A különleges zenei értéket képviselő és terjesztő énekkart, az ország
egyetlen hivatásos férfikórusát Riederauer Richárd másodkarnagy vezényelte, a zeneműveket
pedig Frech Zoltán kórustag konferálta fel és mutatta be röviden. Elsőként Verdi művéből, majd azt
követően Gounod Faust című operájából csendültek fel részletek, amelyeket Nagy László Adrián kísért
zongorán.

Frech Zoltán elmondta, hogy a férfikarnak sok fellépése van, többek között az
Erkel Színház férfikórusaként énekelnek számos operában.

1595950807

Az est további részében a könnyebb műfajoké volt a főszerep: a
közönség ugyanúgy rajongott Louis Armstrong Wonderful world című világhírű számáért,
mint a 1980-as évek legendás jugoszláv sorozata, a sokak számára jól ismert és kedvelt Forró szél
főcímdaláért.

A következő blokk az irodalomé volt. Ady Endre tavaszi témájú írásaiból
válogattak össze egy csokorra valót, amit Fazakas Júlia színművésznő nyújtott át a hallgatóságnak.
Ezt követően a táncszínház lépett a színpadra.  A művészeti vezető, Zsuráfszky Zoltán koreográfus, Harangozó-díjas kiváló
és érdemes művész áldozatos munkájának köszönhetően a közönség olyan varázslatos
táncválogatást nézhetett végig, amelyet leginkább a tűz és az energia jellemzett, a zenei
kíséretet pedig a Hegedős Együttes szolgáltatta. 

Fotók: a szerző felvételei