Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egyenruha helyett melegítőbe bújtak

Szöveg: Faragó Fanny |  2018. október 3. 9:31

Egészségmegőrző és sportnappal hívta fel a figyelmet az egészséges életmód fontosságára az MH 54. Veszprém Radarezred október 2-án, kedden. A változatos testmozgási lehetőségek mellett a kihelyezett sátrakban különféle egészségügyi szűréseken és életmód-tanácsadáson vehettek részt a katonák – mintegy háromszázan – a Kiképzési és Sportkomplexum területén.

1599194147
Zentai László ezredes, az MH 54. Veszprém Radarezred parancsnoka köszöntőjében kiemelte: 2007 óta rendezik meg a sportnapot, az idei már a tizedik alkalom. „A radarezred törzsállományán és a kihelyezett alegységektől érkezőkön kívül az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ katonái is részt vesznek a sportnapon. Ez a rendezvény remek lehetőséget kínál arra is, hogy olyan katonák versenyezzenek egy csapatban, akik ezelőtt talán még találkozni se találkoztak" – fogalmazott az ezredparancsnok. Hozzátette: a katonák egyik legfőbb fegyvere az egészséges fizikai erőnlétük, de nem szabad elfeledkezni a mentális állapotukról sem. A kettő harmóniája teszi hatékonnyá a jó katonát.

Beszédét követően Hornyák Beatrix őrnagy, az MH Egészségügyi Központ munkatársa tartott előadást a stresszkezelés azon módszereiről, amelyek a hétköznapi problémák és konfliktusok megoldásában lehetnek a katonák segítségére.

1599194147
A közös bemelegítést követően kezdődött a várva várt verseny. A csapatok – többek között – gumiabroncs-cipelésben, váltó- és síkfutásban, célba és távoldobásban, valamint zsákugrásban mérhették össze erejüket. Idén sem maradhattak el az ügyességi feladatok, a rönkhajítás és a kötélhúzás ez alkalommal is nagy sikert aratott a résztvevők körében.

Az sem unatkozott, aki éppen nem „a terepen" teljesített, hiszen a sportpálya többi részén közben megkezdődtek az egyéni szűrések és a szakszerű felvilágosítások is. A szervezők személyre szóló táplálkozási és életmód-tanácsadással, testtömeg-, vérnyomás- és vércukorszint-méréssel várták a katonákat, akik emellett ingyenes látásvizsgálaton, véroxigén-szűrésen, masszázson és étrend-kiegészítő tanácsadáson is részt vehettek. Közülük sokan vért is adtak, amellyel akár életeket is menthetnek.

1599194148
Fotó: a szerző felvételei