Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egyenruha-kiállítás Lentiben

Szöveg: Lajkó Tibor hadnagy |  2016. október 23. 11:17

Sisakokat, zubbonyokat, különböző felszerelési tárgyakat tekinthetnek meg mindazon érdeklődők, akik a Lenti Művelődési Központ épületébe látogatnak el az elkövetkező napokban.

1596021948

Az esemény ünnepélyes megnyitójára az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság zalaegerszegi irodájának munkatársai is meghívást kaptak a katonai hagyományok ápolásának céljából. Berke András magángyűjtő több mint egy évtizede igyekszik felkutatni az 1945-1957 közötti időszakban rendszeresített egyenruhákat, valamint a hozzájuk tartozó felszerelési tárgyakat.

Az  említett időszak viselettörténeti szempontból igen színesnek számított: a második világháború befejezését követően a Magyar Királyi Honvédség szervezeti egységként teljes egészében megszűnt létezni, azonban az újonnan felállított demokratikus erők öltözködésben nem sokban különböztek elődeiktől.
A jelenség elsősorban az országban tapasztalható ruhaínségnek volt köszönhető, amit a gazdasági válság csak még tovább súlyosbított. A tervezők a nagy nehézségek ellenére is igyekeztek megalapozni a leendő haderő kinézetét: kezdetekben az angolszász országok szabásmintáihoz hasonló zubbonyok kialakításában gondolkodtak, viszont 1949-től fokozatossá vált a viselet „elszovjetesedése".

1596021948

A kiállításra ellátogató érdeklődők kronologikus sorrendben követhetik végig a rövid idő alatt végbemenő változásokat a kihelyezett szemléltető eszközök segítségével. A laikusok számára is megállapítható, hogy a kiegészítők közül a Bocskai sapka képviseltette magát legtovább az akkori katonák ruhatárában, azonban helyét az 1950-es években fokozatosan átvette a szovjet csapatok körében népszerű tányérsapka.
A kiállított kollekció legérdekesebb darabja közé tartozik egy 49M mintájú légvédelmi tüzér törzsőrmesteri egyenruha, amelyhez hasonlót manapság szinte lehetetlen épségben fellelni.

Berke András igen komoly kutatómunkát végzett a korabeli öltözködési szabályzók, illetve más egyéb források áttekintésével. Nyitóbeszédében hangsúlyozta: múltunk tárgyainak megőrzésével közelebb kerülhetünk történelmünk megismeréséhez.

1596021948

Fotó: Berke András