Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Törökország segélyszállítmányt indított menekülteknek

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. október 23. 10:14

A török vörösfélhold segélyszervezet 20 kamionnal összesen 10 ezer ember számára elegendő humanitárius segélyszállítmányt indított október 21-én, pénteken az észak-iraki Moszulnál zajló harcok rászorulóinak – mondta Kerem Kinik, a szervezet elnöke.

Először ahhoz a 3-4 ezer rászorulóhoz próbálnak eljutni, akik a jelenleg a nagyváros környéki falvakban dúló összecsapások elől keltek útra. Kinik jelezte: úgy számolnak, hogy a konfliktus következtében mintegy 150-400 ezer ember válhat földönfutóvá, és a török humanitárius szervezetek már megkezdték a menekülttáborok építését Észak-Irakban.
A mostani szállítmányban élelmiszerek, ruhák, sátrak és ágyak találhatók.

Az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű terrorszervezet 2014 júniusában foglalta el az akkor kétmilliós Moszult, amely mára az IÁ utolsó bástyája Irakban. A város felszabadítására irányuló, hétfőn kezdődött hadműveletben több tízezer katona, az iraki kormányerők mellett kurd, szunnita és síita milíciák vesznek részt, akiknek a Washington vezette nemzetközi koalíció nyújt légi támogatást.