Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fellegekben járt a Prometheus

Szöveg: Petróczy Levente | Fotó: Schöff Gergely |  2024. július 3. 7:47

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Suborbitals versenycsapata sikeres rakétatesztet hajtott végre az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság tatárszentgyörgyi gyakorló- és lőterén, július elsején. A teszt keretében kétezer méteres magasságba juttatták a 28 kilogrammos, közel három méter hosszú, Prometheus névre keresztelt kutatórakétájukat.

20240701_BME_Suborbitals_Prometheus_raketateszt_Taborfalva_SG_022

A mérnökhallgatókból és tapasztalt oktatóikból álló ötven fős Suborbitals csapat fő projektje a Prometheus rakéta elkészítése, melyet az őszi, Portugáliában megrendezendő European Rocketry Challange kontinentális versenyen fognak megmérettetni. A tatárszentgyörgyi tesztnap volt az első alkalom, hogy a kisebb teszteket követően kilőtték a kutatóeszközt. Az indítás előtt a csapat tagjai összeszerelték a rakétát, majd bemutatták a meghívott vendégeknek. A hosszas előkészületek után a délutáni órákban a Prometheus az indítóállványon várta a kilövést, végül néhány perccel 15 óra után sikeresen érte el a kétezer méteres magasságot, majd landolt épségben a gyakorlótéren.

20240701_BME_Suborbitals_Prometheus_raketateszt_Taborfalva_SG_nyitó

„Az áprilisi CanSat versenydöntőtől eltérően a Suborbitals csapata most saját részére hajt végre tesztelést. A mai tesztnap azért jelentős, mert először állították össze a rakétát, illetve első alkalommal használtak éles tüzelőanyagot is. A BME versenycsapata arra készíti fel mérnökhallgatóit, hogy az egyetemi tanulmányaik befejeztével a magyar csúcstechnológiai iparban tudjanak elhelyezkedni. Reméljük, hogy a védelmi iparban is, esetleg akár a Magyar Honvédségben is kamatoztatják majd képességeiket” – fogalmazott a teszt jelentőségéről és a csapat céljáról Horváth Attila alezredes, a Honvéd Vezérkar Képességfejlesztési Iroda Műholdoperációs-képességek Osztályának osztályvezetője. A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség különösen fontosnak tartja, hogy minden lehetséges módon együttműködjön a különböző felsőoktatási intézményekkel. Ez egyrészt a (tartalékos) katonai szolgálat, másrészt a haza védelme érdekében használható szellemi tudás miatt fontos.

A Prometheus számára az őszi versenyen egyébként valamivel nagyobb lesz a tét, ugyanis kilencezer métert kell a lehető legpontosabban megközelítenie, illetve három kilogramm hasznos terhet is magával kell vinnie.