Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egykori tankosok találkoztak

Szöveg: Galambos Sándor |  2014. szeptember 1. 17:41

Bajtársi találkozót szervezett Kalocsán a 24. Harckocsiezred Baráti Kör Egyesület. Az augusztus 30-ai összejövetelen az alakulat volt parancsnokai közül ezúttal Sántha Béla és Gulyás András nyugállományú alezredesek tudtak részt venni, s eljött dr. Végh Ferenc nyugállományú vezérezredes is, aki 1981–82-ben őrnagyként az alakulat törzsfőnöke volt.

Mintegy hatvan nyugállományú „tankos" − tisztek, tiszthelyettesek, volt polgári alkalmazottak és sorkatonák − emlékezett az egykori alakulatuknál, az MN 1549 harckocsiezrednél közösen eltöltött évekre, évtizedekre augusztus 30-án Kalocsán. A bajtársi találkozón meghívottként részt vettek a helyőrség katonai hagyományait ápoló szervezetek vezetői is: a Kalocsai Légvédelmi Katonák Hagyományőrző Körét és a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége dél-alföldi régióját dr. Kovács György nyugállományú ezredes, a Honvédségi és Rendvédelmi Szervek Bajtársi Egyesületét Várszegi Ferencné nyugállományú büntetés-végrehajtási törzszászlós képviselte, Istella István egykori őrnagy pedig a volt 89. Páncélos- és Gépjárműjavító Zászlóalj katonáinak nevében vett részt a találkozón.

1596732857

A megemlékezés a Miskei úti, volt Gábor Áron laktanyában kezdődött, ahol Cserháti Ákos nyugállományú alezredes, a 24. Harckocsiezred Baráti Kör Egyesület elnöke foglalta össze az elmúlt találkozó óta történteket, és szólt a katonai hagyományok ápolásának, valamint az egyesület életének aktuális feladatairól is. Az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság kecskeméti irodájának munkájáról, a nyugállományúak körében végzendő érdekvédelmi feladatokról pedig Parádi Gyöngyi főtörzsőrmester és Bárány Sándor tájékoztatta az érdeklődőket. A találkozó hivatalos része a volt harckocsiezrednél szolgálatot teljesített katonák emléktáblájának koszorúzásával és a keceli haditechnikai park meglátogatásával ért véget.

Cserháti Ákos nyugállományú alezredes, a találkozó főszervezője a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: egykori ezredük 1950. november 1-jén alakult, a kiskunfélegyházi 7. hadosztály alárendeltségébe tartozott. A hatvanas-hetvenes években fő feladatuk a felsőoktatási intézményekbe felvett fiúk tizenegy hónapos katonai kiképzése volt. A harckocsiezredhez általában a műszaki egyetemek és főiskolák leendő hallgatóit hívták be. A 24. harckocsiezredet 1987. augusztus 31-ei hatállyal, jogutód nélkül felszámolták.

1596732858

Fotók: a szerző felvételei