Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Támadást indított az iraki hadsereg

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. szeptember 1. 17:08

Az iraki hadsereg augusztus 30-án, szombaton támadást indított az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet azon egységei ellen, amelyek ostromgyűrűbe fogtak az ország északi részén egy síiták lakta várost, a nyugati repülőgépek segélycsomagokat dobtak le a lakosoknak, az Egyesült Államok pedig légicsapásokat mért az IÁ infrastruktúrájára.

Az IÁ a Bagdadtól 160 kilométerre északra lévő Amerli várost ostromolja több mint két hónapja. Az iraki hadsereg a légierő támogatásával délről közelíti meg Amerlit, a hadsereggel szövetséges síita milíciáknak pedig több ezer tagja északról – közölték tisztségviselők. A hadsereg menet közben visszafoglalt a dzsihadistáktól 10 falut.

Az amerikai védelmi minisztérium szóvivője közölte, hogy a bagdadi kormány kérésére amerikai, ausztrál, francia és brit repülőgépek dobtak le segélycsomagokat a városban.

Amerikai harci gépek újabb légicsapásokat mértek az IÁ járműveire, egy hadállására, egy fegyverraktárára és egy iránytó épületére Észak-Irakban – tette hozzá a minisztérium.

A moszuli víztározót augusztus elejétől két hétig az IÁ tartotta a kezében, de augusztus 17-én a kurd erők az amerikai légierő támogatásával visszafoglalták.

A Pentagon közölte, hogy amerikai harci gépek szombaton ismét támadták a gát környékét, hogy a dzsihadisták ne tudják visszafoglalni a létesítményt.