Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ejtőernyős számvetés

Szöveg: Szabó Béla |  2017. február 26. 7:10

A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége (MEBSZ) február 25-én, Budapesten tartotta meg éves közgyűlését, amelyen a tavaly végzett munkáról szóló beszámolók mellett a jövő feladatairól is tanácskoztak a küldöttek.

1596028223

Dr. Boldizsár Gábor ezredes, elnök a szövetség 2016-os tevékenységei közül kiemelte az ejtőernyős honvédelmi öttusaversenyt, a MEBSZ megalakulásának 25. évfordulója alkalmából Szolnokon megrendezett jubileumi konferenciát és kiállítást, az Európai Ejtőernyős Szövetség (U.E.P.) portugáliai éves konferenciáján, valamint ejtőernyősversenyén való részvételt.
Az elnök megjegyezte: a külföldi rendezvényekre a résztvevők saját költségükön utaznak ki, sőt támogatják a szövetséget csakúgy, mint író-, szerzőtársaik, akik jogdíjaikat szintén a MEBSZ-nek ajánlják fel rendszeresen.

2017 a Szent László-év jegyében fog feladatokat róni a szövetségre, hiszen számtalan ejtőernyős jubileumi rendezvényen fognak megemlékezni az elődök szolgálatáról, hőstetteiről.

1596028224

A MEBSZ tagszervezeteinek, testületeinek és tisztségviselőinek beszámolója után elismerések átadása következett.
Az ejtőernyősszövetség tevékenységét sokan segítik és ismerik el a Magyar Honvédségben, amit a résztvevők/hozzászólók sora is bizonyít. A közgyűlésen részt vett Apáti Zoltán ezredes, a Honvéd Vezérkar kiképzési és oktatási csoportfőnöke, Szűcs László ezredes, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság megbízott légierő haderőnem főnöke, dr. Koller József ezredes, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis megbízott  parancsnoka, valamint dr. Lippai Péter ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnokhelyettese.

Megtisztelte jelenlétével a közgyűlést Hazuga Károly nyugállományú altábornagy, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke, Széles Ernő nyugállományú dandártábornok, a Magyar Tartalékosok Szövetségének elnöke, dr. Tömösváry Zsigmond nyugállományú dandártábornok, a Felderítők Társasága Egyesület elnöke, valamint dr. Boda József nyugállományú rendőr vezérőrnagy, a MEBSZ tanácsadó testületének elnöke is.

1596028224

Fotó: a szerző felvételei