Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ejtőernyősök ugrottak a Balaton-partján

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2019. június 1. 14:36

Helikopter, ejtőernyősök, különleges műveleti járművek: katonás szezonnyitó köszöntötte a nyarat a Honvédüdülőben, június elsején.

1599203525
Az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ szezonnyitó ünnepnapjára kilátogatókat az MH Kaposvár Helyőrségi Zenekar térzenével köszöntötte, majd dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese gratulált a központban szolgálóknak.

„A nyári szezonhoz közeledve Piros Ottó ezredes és csapata kisebb csodát tett itt. Modern és rendezett üdülő várja a pihenni, regenerálódni vágyókat. A honvédelmi és haderőfejlesztési program alapja a katona, az ember. Komoly kihívások állnak előttünk, ezeket pedig csakis akkor lehet magas szinten teljesíteni, ha jut idő, és hely a megfelelő minőségű feltöltődésre is" – mondta az altábornagy. A parancsnok-helyettes elismeréseket adott át az MH RKKK azon dolgozói számára, akik a szezonra történő eredményes felkészülés során kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.

1599203526
A szezonnyitó leglátványosabb katonai programja az MH 86. Szolnok Helikopterbázis katonáinak ejtőernyős – ugrása volt, akik a kissé szeles időjárási viszonyok között is a lehető legprecízebben hajtották végre a bemutatót. Szintén sokan próbálták ki az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár járműveit, a Polaris MRZR 4-eket, melyek talán még a quadozásnál is nagyobb élményt nyújtottak.

A nap folyamán az üdülőbe kilátogató vendégek láthattak például rögbi-bemutatót, különféle tánccsoportokat, hagyományőrzőket, és természetesen hajókázhattak is a „magyar tengeren".

1599203526
Az MH RKKK idén nyáron is számos újdonsággal várja az üdülővendégeket. Többek között modernizálták a szállodák szobáinak jelentős részét, valamint a strand környéki kiszolgálóegységeket, növekedett a wifi lefedettség, bővült a kölcsönözhető strandeszközök száma és fajtája (például sup és paddle board), illetve további parkolóhelyeket alakítottak ki.

Fotó: a szerző felvételei