Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Éleslövészeten a sportszázad

Szöveg: Snoj Péter |  2018. május 28. 7:28

Békeműveleti éleslövészeti foglalkozáson vett részt a Magyar Honvédség Sportszázada. Az élsportolókból álló alegység tagjai karrierjük mellett vállalják a katonai szolgálatot, így szolgálva a honvédelem ügyét, élve a haderő nyújtotta életpályamodell lehetőségeivel.

1599187627
Az úgynevezett egyes számú békeműveleti lőgyakorlat feladatait teljesítették a sportolókatonák az izbégi lőtéren. Az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság 10. Kiképző Század vezetőinek mentorálása mellett gépkarabély és pisztolylövészet várt arra a huszonhárom katonára, akik a civil életükben vívásban, judóban, öttusában, birkózásban, tornában, kenuban és vízilabdában remekelnek.

Az MH Sportszázad 2017 februárjában jött létre, feladatai között szerepel a honvédség különböző sporttevékenységeinek támogatása, a példamutatás a fiatalok számára, illetve a honvédelmi nevelésben való aktív részvétel. Az alegység tagjai márciusban végezték el ötnapos alapkiképzésük első fázisát. Azóta pedig, ahogy sportolói pályájuk engedi, időről-időre további képzéseken vesznek részt, jelenleg a békeműveleti feladatokat teljesítik, amelyek része a lőgyakorlat is. „A századom végzi a területvédelmi, műveleti és védelmi tartalékosok kiképzését is, így összehasonlításképpen elmondhatom, hogy mivel ők a sport keretében már fegyelmezettséget és csapatmunkát tanultak az évek folyamán, teljesen más a hozzáállásuk, mint egy alapkiképzésre bevonult állomány esetében" – mondta érdeklődésünkre Vörös Mihály százados, a 10. kiképző század parancsnoka. Hozzátette, hogy ennek köszönhetően nagyon fegyelmezettek a sportszázad tagjai, és a parancsokat is könnyebben veszik, kiképzésük ezáltal jelentősen egyszerűbb.

1599187627
A jelenleg ötvenöt fős sportszázad – amely szervezetileg az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnoksághoz tartozik – folyamatos feltöltés alatt áll. Ennek érdekében a Magyar Honvédség továbbra is várja azon aktív élsportolók jelentkezését, akik sportpályafutásuk mellett szívesen részt vállalnának a honvédelemben, amely egy speciális katonai életpálya-modellt biztosít számukra sportolói karrierjük befejezése után is.

Fotó: a szerző felvételei