Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Éleslövészeten az „acélkockák”

Szöveg: Kapás Viktor István hadnagy | Fotó: a szerző felvételei |  2019. augusztus 31. 11:12

Alaplőgyakorlatoktól és alap kézigránát-dobógyakorlatoktól volt hangos az MH Altiszti Akadémia izbégi lőtere augusztus utolsó hetében. Az alapkiképzésen résztvevő „acélkockák” a napokban hajtották végre első éleslövészetüket gépkarabéllyal és pisztollyal, valamint eldobhatták életük első éles kézigránátját is.

1596067248

Nagy izgalommal várták a résztvevők az első éleslövészetüket. A lőtér bemutatását és a biztonsági rendszabályok ismertetését követően több csoportban kezdték meg feladataikat. A gépkarabély szektorban hajtották végre a kézifegyverek belövését, majd az alap lőgyakorlatot, a pisztoly szektorban pedig a szakalap-lőgyakorlatot. Az alap- és szakalap-lőgyakorlat során a „megfelelő" szintű köregység meglövése után a felbukkanó célok leküzdésével kellett folytatniuk a lőgyakorlatokat.

A kézifegyveres lövészet után a kézigránát dobás következett. Ahhoz, hogy éles kézigránátot dobhassanak, előtte kötelező legalább megfelelő szinten teljesíteni a támadó éles gyakorlógránáttal (imitációs eszköz) való dobógyakorlatot.

A következő héten megkezdődik a felkészülés a szeptember 6-ai ünnepélyes eskütételre.

GALÉRIA

Kapcsolódó hírek