Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Életem árán is megvédem!”

Szöveg: Szűcs László |  2018. augusztus 16. 14:30

„A mai nap valamennyiük számára más, mint a többi, kiemelkedő jelentőségű mérföldkő” – mondta Sipos Antal ezredes, az MH 25. Klapka György Lövészdandár megbízott parancsnoka az alakulatnál rendezett ünnepélyes katonai eskütételen, augusztus 16-án.

1599191803
Hatvannégy szerződéses legénységi állományú katona, altiszt és tiszt tett ünnepélyes keretek között – családtagjaik és hozzátartozóik jelenlétében – katonai esküt csütörtökön délelőtt, a tatai laktanyában. Az alakulathoz júniusban alapkiképzésre bevonult katonák a 11. Harckocsi-zászlóaljon belül létrehozott kiképzőszázadnál teljesítették az előírt foglalkozásokat Paluska Balázs főhadnagy, századparancsnok vezetésével. A katonai eskü szövegének előmondója Szabó Tamás közkatona volt. „Életem árán is megvédem!" – hangzott az ünnepélyes fogadalom a laktanya Klapka-terén.

1599191803

„A most vállalt kötelezettség erkölcsi értelemben véve is erősebb az eskü szövegének egyszerű aláírásánál, mert az eskü kötelez. Önök felelősséggel tartoznak önmagukért, a bajtársaikért, a hazánkért és a nemzetért" – mondta köszöntőjében Sipos Antal ezredes. Az MH 25. Klapka György Lövészdandár megbízott parancsnoka hozzátette: a most esküt tett honvédek pár hónap alatt ízelítőt kaptak a katonaéletből, elsajátították az alapokat, amelyre építkezve a Magyar Honvédség nagy családjának teljes értékű tagjává fognak válni. Erre alapozva kell a szolgálatot komolyan venni. „Ezzel tartoznak a hazának, amelynek védelmére felesküdtek, a Magyar Honvédségnek, amelynek egyenruháját viselik, és tartoznak önmaguknak is" – fogalmazott az ezredes.

1599191804

Az ünnepségen – amely a katonai hagyományok szerint díszmenettel zárult – mások mellett részt vett Bencsik János, a térség országgyűlési képviselője, dr. Beró Henrietta, Tata alpolgármestere, dr. Farkas Gábor rendőr dandártábornok, Komárom-Esztergom megyei rendőrfőkapitány és Bakos Sándor alezredes, a Komárom-Esztergom megyei Védelmi Bizottság titkára. A most esküt tett újoncok tizenöt katonai szervezetnél folytatják pályafutásukat.

1599191804

Fotó: a szerző felvételei