Emlékezet és üzenet

Szöveg: Tamás Tibor | 2011. október 13. 8:47

A Magyar Honvédség az 1956-os forradalom és szabadságharc 55. évfordulójáról a legméltóbban s a leghívebben kíván megemlékezni – ennek jegyében kortárs visszaemlékezések, kiállítás s új könyvek tették teljessé azt a jubileumi konferenciát, amelyet október 12-én, szerdán rendeztek a budapesti Honvéd Kulturális Központban a Honvédelmi Minisztérium, a Honvédség és Társadalom Baráti Körök Országos Szövetsége (HTBKOSZ) és a Szentendrei Kulturális Egyesület szervezésében.

Az egész napos megemlékezés és tanácskozás az Emlékezz Európa – Beszélő plakátok című, Székely Kornél grafikus műveiből, a Pesti Srác Alapítvány és Wittner Mária támogatásával rendezett kiállítással vette kezdetét.

Megnyitóbeszédét dr. Szarka Gábor, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke azzal kezdte: „Azért jöttünk ma itt össze, hogy találkozzunk a történelemmel, ami nagyon is hozzánk tartozik. Mert ezáltal a legnagyobb dologra vállalkozunk: megpróbáljuk megérteni a jelent, hogy felépíthessük a jövőt."

A kabinetfőnök emlékeztetett: a múltunkhoz tartozik a létező szocializmus diktatúrája, amely mindvégig az emberre hivatkozott, de semmibe vette az embert. Aztán eltelt egy emberöltő, s hozzászoktunk a szabadsághoz, amely ha nem is olyan, amilyennek elképzeltük, mégis magától értetődő. Kevéssé tudjuk, hogy mibe került a szüleink, nagyszüleink nemzedékének, s kevéssé értjük, milyen értékes és drága dolog a szabadság.

Tehát ha találkozunk a történelemmel, akkor találkozunk elődeink sorsával, az életüket megnyomorító kényszerpályákkal – fejtette ki a kabinetfőnök, majd kiemelte: „Szükség van tanúkra, akik el tudják mondani, amit átéltek, mindazt, amit a tudomány és a művészet eszközeivel el tudnak mondani. Szükségünk van arra, hogy ezek a plakátok beszéljenek: a kelet-közép-európai népek ellenzéki mozgalmainak leverését követő megtorlásokról, a szabadság értékéről, az árról, amit az előttünk járó nemzedékek megfizettek érte. Ez az igény indította a Honvédelmi Minisztériumot arra, hogy az ’56-os Magyarok Világszövetségével, valamint a HTBKOSZ-szal, megrendezze ezt a plakátkiállítást, majd eljuttassa a lehető legtöbb iskolába, művelődési intézménybe."

A kiállításmegnyitó után a tanácskozás résztvevőit Koncz János nyugállományú ezredes, a Szentendrei Honvéd Kulturális Egyesület elnöke köszöntötte, felidézvén dunaföldvári gyermekkorát, amikor tizenévesen társaival a forradalomhoz csatlakozott, hogy kanyargósan, de a hivatásos tiszti pályához vezessen életútja.

Koncz János elmondta: nemzeti történelmünk egyik fő jellemzője Mohács óta a szabadságunkért, függetlenségünkért folytatott küzdelem, népünk legjobbjai ezt tartották legfontosabb feladatuknak 1956-ban is.

Az emlékező tanácskozás Szelekovszky Ernő, a HTBKOSZ elnöke levezetésével vette kezdetét. Mint az elnök emlékeztetett: 55 évvel ezelőtt ilyenkor még nem folyt a magyar vér, de tizenegy nap múlva már ömlött a szabadságunkért folytatott keserves, Dávidnak Góliáttal vívott harcára emlékeztető küzdelemben, amely világtörténelmi jelentőségűvé vált. Erre kell most emlékeznünk.

Az előadók közül elsőként dr. Boross Péter volt miniszterelnök, a Szabadságharcosokért Alapítvány elnöke osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. Fölvetette: mi lett volna a természetes ’56-ban? Kivezénylés, sortűz… Mint sok országban. Nálunk miért történt másképp? Mert a tisztek jó részébe az 1920-as 1930-as évek tanárai beoltották a haza föltétlen szeretetét és szolgálatát, a hűséget és tisztességet. 1956-ban választani kellett! S a tisztek úgy döntöttek: nemzetük tagjaira nem lövet(het)nek!

Boross Péter lándzsát tört amellett, hogy ilyen tisztikarra van szükség ma is. Áldozatkész, a haza és a nemzet iránt elkötelezett, tekintélyt tisztelő társadalomra és vezetőrétegre. Karakterekre! Ehhez – húzta alá – megfelelő történelemkönyvek is szükségesek. Nem ártalmas, ha az otthoni kényelemből hat hónapra mindhalálig szolgáló, tekintélyes tisztekhez kerülnek a mai fiatalok. Mindez helyreállít(hat)ja az 1945-ben, majd ’56-ban darabokra zúzott, organikusan fejlődött nemzettudatunkat.

Dr. Szarka Gábor előadásában megígérte, hogy e szellemben képeznek ki nemzethű honvédtiszteket. A Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke hangsúlyozta: 1956 története a szabadság és az igazság keresésének története. Azt mutatja meg, hogy ezen értékek nélkül sem egy ország, sem egy hadsereg, sem az egyes ember nem élhet.

„Közvetlenül 1956 előtt egy életidegen diktatúra a szebb jövő nevében pusztító hatalmat, a honvédségből néphadsereget épített ki" – tekintett vissza az előadó. A régi, kipróbált tisztikart szélnek eresztették, sokukat elpusztították. „Új káderek kerültek elő, előjutásukat nem a nemzet, a haza szolgálata, hanem a rendszerhűség biztosította. A rendszer szörnyű bűnöket követett el. A politikai és katonai vezetés helytelen döntéseiben, majd bénultságában, a hadsereg belső törvényszerűségei miatt s részint emberi mulasztásokban keresendők az okok, hogy a hadsereg miért nem válhatott október 28-ig a forradalom fegyveres erejévé és november 4-e után a forradalom vívmányainak hatékony védelmezőjévé" – fogalmazott a kabinetfőnök.

1956 története a katona erkölcsi és szakmai döntéseinek fontosságát állítja elénk. Amikor szétesett a rendszer, mindenkinek magának kellett döntenie, merre megy s mit csinál, sokszor vezetés híján, parancsnok nélkül. Szarka Gábor rámutatott: a döntések adják 1956 legnagyobb tanulságát minden időkben a magyar honvéd számára.

Végezetül Szarka Gábor azt hangsúlyozta, hogy 1956-tal a régi rendszer halálos sebet kapott, csak külön alkuk biztosították a továbbiakat: ’56 végül elvezetett a rendszerváltoztatásig, s a történelemtudomány segít nekünk abban, hogy a múltra felépíthessük a jövőnket. Kiemelte: „az elmúlt húsz esztendő legnagyobb adóssága, hogy nem sikerült a honvédelem, benne a Magyar Honvédség ügyét igazi nemzeti üggyé tenni. Ez a munka is ránk vár!"

Regéczy-Nagy László, a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnökének előadásában is nagy hangsúlyt kapott a hősök tisztelete és emlékezete, valamint az új szellemű, igaz tartalmú történelemkönyvek szükségessége.

Wittner Máriának, az ’56-osok Világszövetsége elnökének, országgyűlési képviselőnek beszéde szintén egyfelől a forradalmi múltnak szóló emlékezet, másfelől a mának szóló üzenet volt.

Mint mondta, nem ítélkezni, hanem emlékezni jött. Tudja, hogy az itt maradtaknak, az életre ítélteknek sokkal rosszabb, hogy egyre kevesebben vannak. Cipelik a csalódottság terhét, s várják a társadalmi megtisztulást, amit az összemaszatolódás, a még mindig folyó aknamunka, a gyűlölet gátol. Bűnök sokasága, káosz van ma. „Ezt akartuk ’56-ban?" – vetette fel a kérdést.

Nyomatékkal hívta fel a figyelmet: ez a mi hazánk, úgy hívják: Magyarország. Mi nem akarunk világpolgárok lenni. Az menjen el annak, aki nem képes áldozathozatalra, aki „rt.-nek" tekinti hazánkat. A mártírokért, a ma többet-jobbat akarókért szóljon a harang! – mondta befejezésképpen.

Menczer Erzsébet országgyűlési képviselő, a Szovjetunióban Volt Rabok és Kényszermunkások Szövetségének elnöke is elsősorban a jelennek címzett üzenetként szólt a tanácskozás résztvevőihez. Menczer Gusztáv lányaként gyerekfejjel hallotta először a „gulág", a „malenkij robot" szavakat, s azt, hogy a rengeteg fogoly- és kényszermunkatábor egy átfogó „szigetvilágot" jelentett, ahogy Szolzsenyicin írta.

Menczer Erzsébet szólt arról, hogy történészek megpróbálták kiszámítani, mennyi értéket termeltek a hadifoglyok a lágerekben. Ez azonban nyilván lehetetlen! Inkább azt kellene tisztázni, hogy a Nyugat miért nem ismeri el végre, hogy a kommunista, valamint a náci diktatúra és táborai egyazon embertelenséget szolgálták, noha a deklarált emberi jogok védelme európai (uniós) alapérték. Az emberiségellenes háborús bűntett – bármilyen egyenruhában és zászló alatt követték is el – legyen méltó megvetés, elítélés tárgya! Ne olvassunk olyan magyarázatot, hogy „át akarják írni a történelmet", ami annyit jelent dekódolva, hogy aki a vesztesek közé került 1945-ben, az hallgasson! Legalább a „technológiai" azonosságot lássuk…

Az előadó fölvetette: össze kell hoznunk egy igaz, pozitív magyar jövőképet, tennivalóink listáját. Lássuk a társadalmi igényt, amelyet a haza javára lehetne fordítani.

Több hasonlóan értékes, időszerűvé tett előadás után M. Kiss Sándor, a Pázmány Péter Egyetem professzora a Zrínyi Média legújabb, 1956-ról szóló műveit ismertette – történészi szemszögből is megvilágítván jelentőségüket. Az egyik mű már megjelent magyar és angol nyelven Nándorfehérvártól a Corvin-közig címmel. A másik könyvet október 19-én mutatják be a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. A könyv címe: Hadsereg és fegyverek – 1956, s a legfrissebb kutatások eredményeit tartalmazza. Például: miért nem válhatott a forradalom honvédségévé a néphadsereg, illetve a szovjet csapatok magyarországi bevetésével kapcsolatos döntések körülményei. Egyedülállóan mutatja be a szovjet fegyvereket, valamint azokat, amelyeket a forradalom és szabadságharc hősei használtak az elnyomók ellen.