Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

En garde!

Szöveg: Takács Vivien |  2017. december 14. 10:35

A Tiszti Vívóklub decemberben ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját. A jubileumi rendezvényt nyílt háziversennyel – a Bolyai Kupával – és gálaesttel színesítették.

1596042456

A hagyományokhoz híven idén is a Bolyai Kupával ért véget a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Sportegyesület Tiszti Vívóklubjának szezonja. A megalapításának 25. évfordulóját ünneplő szakosztály december 13-ai háziversenyén elinduló 50 versenyző és családtagjaikból álló vendégsereg teljesen megtöltötte a Szüts János alezredes, vívó mesteredzőről elnevezett vívótermet. A vívók külön férfi és női párbajtőrben, valamint kardban mérhették össze tudásukat, körmérkőzéses lebonyolításban. Ottjártunkkor éppen a gyerek korosztály eredményhirdetése zajlott.

A felnőttek eredményhirdetésére délután, a gálaesten, az NKE dísztermében került sor. A versenyzőket és a megjelent vendégeket prof. dr. Padányi József vezérőrnagy, az NKE tudományos rektorhelyettese, a Tiszti Vívóklub elnöke köszöntötte. „A sport egy fontos kapcsolódási pont a Magyar Honvédség és a társadalom között" – hangsúlyozta a vezérőrnagy. Elmondta: a Tiszti Vívóklub, miután több egyesületváltáson is túlesett, ma az NKE szakosztályaként végzi a munkáját.

1596042456

A beszédet követően négy kategóriában – férfi párbajtőr, női párbajtőr, kard, valamint honvéd tisztjelölt − hirdettek eredményt. A legjobb férfi párbajtőröző Gózon Marcell, a legjobb női párbajtőröző Kis Ágnes, a legjobb kardvívó Witt Péter lett. A legjobb honvéd tisztjelölt díját Pápics Patrik, a legjobb honvédtisztnek járó különdíjat pedig Elischer Gergő hadnagy vehette át.

A rendezvényen részt vett − mások mellett − Szabó István vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnök koordinációs helyettese, Mihócza Zoltán vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság törzsfőnöke, dr. habil. Kovács Gábor rendőrtábornok, az NKE sportegyesületének elnöke, dr. Pohl Árpád ezredes, az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja, valamint dr. Nébald György, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke is.

1596042457

Dr. Németh András őrnagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportegyesület Tiszti Vívószakosztály vezetője a honvedelem.hu érdeklődésére a Tiszti Vívóklub létrejöttéről beszélt. „Klubunkat a rendszerváltást követően a tiszti vívóhagyományok újjáélesztése érdekében, 1992 decemberében jegyezték be a Magyar Vívó Szövetség tagszervezeteként. 1993 februárjában kezdte meg működését a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolán kialakított vívóteremben, amely 1994. május 20-án Szüts János alezredes, vívó mesteredző nevét vette fel" – mondta. Hozzátette: a Klub alapítója és első vezetője Horváth Sz. Tibor vívómester volt, aki edzőként és tiszteletbeli vezetőként, ötvenöt év edzői tapasztalattal a háta mögött, a mai napig aktívan tevékenykedik a sportág népszerűsítése, a tagok szakmai felkészítése érdekében.
„A klub fő rendeltetése a tiszti vívóhagyományok ápolása, tehát az elsődleges célja, hogy a honvéd tisztjelöltek és katonatisztek részére biztosítsa a vívásoktatás lehetőségét. De ezt alapvetően úgy tudjuk megtenni, ha van kivel versenyezni, így tagságunkban orvosok, jogászok, egyetemisták, üzletemberek is szerepelnek" – hangsúlyozta a Tiszti Vívószakosztály vezetője.

1596042458

Megtudtuk: a vívóklub 2013. október 1-je óta működik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportegyesület szakosztályaként. Németh András elárulta: ha minden jól megy, a klub 2018 őszén új vívókomplexumba – az Üllői úti Ludovika-szárnyépületbe – költözik.

Fotó: Dévényi Veronika