Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Erőpróba és honvédelem

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2011. május 21. 7:05

Vas megyében nagy jelentőségű, több éves hagyományokkal rendelkező honvédelmi verseny a „Honvédelmi Erőpróba”. A megmérettetésen általános és középiskolások vesznek részt: idén május 20-án, pénteken is szép számmal érkeztek csapatok a megye minden részéből a szombathelyi Történelmi Témaparkba, hogy összemérjék egymással erejüket, ügyességüket és tudásukat. A versenyt nagy küzdelem, rekkenő hőség és jó hangulat jellemezte.

A több szervezet együttműködésében (Nyugat – Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság Toborzó és Érdekvédelmi Iroda Szombathely, Savaria Történelmi Közhasznú Közalapítvány, Vasi Honvéd Bajtársi Egyesület és Savaria Legio Egyesület) létrejött versenyt persze nem véletlenül ezen a napon tartották: a magyar honvédelem napjához közeledve a szervezők ezzel szerették volna felhívni a figyelmet a honvédelem ügyének; illetve a Magyar Honvédség hagyományainak őrzésének és értékeinek fontosságára.

A négyfős csapatok (két fiú és két lány) két korcsoportban mérkőztek meg egymással. Az első korcsoportot 12-14 éves diákok, a másodikat 14-18 éves tanulók alkották. A diákok felváltva kezdték meg a fizikai és szellemi küzdelmet.

Akiknek elsőként az agytekervényeiket kellett mozgásba lendíteniük, azoknak tíz perc állt rendelkezésükre, hogy megoldják – lehetőleg hibátlanul – a húsz kérdésből álló, a római kor sajátosságait firtató tesztet, illetve el kellett készíteniük egy légiós pajzsmintát is. Ez utóbbinál az értékelők természetesen nagy figyelmet fordítottak a korhűségre.

A fizikai és ügyességi versenyek között volt kézigránátdobás, illetve egy komplex akadálypálya is, ahol többek között kúszás és sebesültszállítás is szerepelt az étlapon. Ezeken kívül a csapatokra várt még egy komoly feladat: célba kellett lőni a római légiók által használt, úgynevezett skorpióval.

Ezzel a kecsesnek egyáltalán nem mondható fegyverrel annak idején vashegyű nyilakat lőttek ki az ellenségre. A fegyvert általában a támadások első hullámában és ostromnál vetették be. Képes volt átlőni a páncélt, és azonnal végzett az áldozatával. Működése olyan, mint egy hatalmas számszeríjé: a merev karokat hátrafeszítik, az energiát pedig két függőlegesen összesodort kötél vagy ínköteg tárolja. A húr kiengedésekor az eredeti fegyver akár háromszázötven méternél is távolabbra lőtte ki a nyilat – de itt most elég volt jóval kisebb távolságról eltalálni a célt.

Aki pedig végzett minden feladattal, az kikapcsolódásként a HM Zrínyi Média interaktív kamionjában kipróbálhatta a MiG–29-es szimulátort. S hogy mit lehetett nyerni? Kupát, oklevelet és egy, a honvédelmi miniszter által felajánlott látogatást a Parlamentben, bár azt gondolom: elsősorban senki sem a díjakért érkezett…

(További képekért kattintson galériánkra!)

Fotó: A szerző felvételei