Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fiatalok a Petőfi-laktanyában

Szöveg: Honéczy Júlia |  2015. június 10. 6:37

Ezúttal a Baktay Ervin Gimnázium tanulói ismerkedhettek meg jobban az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárral. Az iskolások azért látogattak el a napokban a laktanyába, mert közülük többen is fontolgatják, hogy katonaként szolgálják majd a hazát.

1595995273

A fiatalok először a Maléter Pál Rendészzászlóalj munkájával ismerkedtek meg. A csoportot Pálinkás Gyula törzszászlós, vezénylőzászlós fogadta. A laktanya történetének megismerése után a tanulók kézbe vehettek egy P9RC pisztolyt, valamint egy AK63 gépkarabélyt és egy PKM géppuskát is. A törzszászlós bemutatta a fegyver szét- és összeszerelési technikáját.

A gimnazisták ezután megismerkedhettek a rendészek munkájával, feladataival, körbenézhettek hálókörletükben és beszélgethettek több katonával is.  Az „idegenvezetés" végén megnézhettek egy szolgálati rendészautót, melynek csomagtartójában a helyszíneléshez szükséges felszereléseket is megtalálták, illetve a jármű megkülönböztető jelzéseit is szemügyre vehették.

1595995273

A program a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység épületében folytatódott. Tatár László törzsőrmester, kiképző altiszt bemutatta a díszegység történetét, megalakulását, alegységeinek felépítését és munkáját. Külön kitért a díszegység feladataira, valamint alegységeinek ruházatára és fegyverzetére.

A látogatás végén a diákok az alakulótéren megtekinthették a honvéd díszzászlóalj szakkiképzését, melyet Gerle Zsolt őrmester tartott az alegység újoncainak. A bátrabbaknak Nagy István őrmester tanította meg a helyes tisztelgést fegyverrel.

1595995273

Fotó: Horniak Dóra

CímkékKatonaSuli