Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyolcmilliárd euróért vásárolnak a Bundeswehrnek

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. június 10. 7:31

A német kormány hadihajókat és egy új légvédelmi rendszert vásárol a hadseregnek, csaknem 8 milliárd euróért – jelentette be kedden a Bundeswehr főfelügyelője.

Volker Wieker tábornok közleménye szerint a német hadseregnél a Patriot lég- és rakétavédelmi rendszert a német-olasz-amerikai fejlesztésű MEADS (Medium Extended Air Defense System, azaz közepes hatótávolságú kiterjesztett légvédelmi rendszer) váltja fel, amely légitámadások és taktikai ballisztikus rakétával mért csapások elhárítására alkalmas. A rendszer telepítését 2025-ben kezdik meg a tervek szerint.

Az ARD közszolgálati televízió szerint a rendszer mellett az a legfőbb érv, hogy beszerzésével a Bundeswehrhez kerülnének a rendszert vezérlő szoftverek jogai.

A légvédelmi rendszer kifejlesztésére eddig 4 milliárd eurót fordítottak, ebből 1 milliárd eurót Németország biztosított. A rendszer megvásárlására további 4 milliárd eurót fordítanak a védelmi minisztérium terve szerint.

A másik fejlesztési program négy hadihajó vásárlásáról szól, 3,9 milliárd euró értékben. A Bundeswehr olyan hajókkal akarja bővíteni flottáját, amelyek légi, és a vízfelszínről érkező támadások elhárítása mellett tengeralattjárók elleni hadviselésre, valamint szárazföldi műveletek vezénylésére is alkalmasak. Az úgynevezett többcélú hadihajók beszerzésére európai tendert írnak ki, az első hajót 2021-ben kellene leszállítania a nyertesnek.

A lég- és rakétavédelmi rendszer cseréje és a négy új hadihajó beszerzése az első jelentős fejlesztés, amelyet Ursula von der Leyen védelmi miniszter irányításával indítottak el. A parlamenti ellenzéki pártok bírálták, hogy a MEADS beszerzéséről pályáztatás nélkül döntöttek.