Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Földet szaggató, csikorgó lánctalpak

Szöveg: Szűcs László |  2012. november 30. 7:21

Még a harckocsikhoz kevésbé vonzódók számára is van valami megfoghatatlanul gyönyörű abban, amikor egy több mint negyventonnás vasszörnyeteg, lánctalpaival a saras földet szaggatva és dagasztva elhalad mellettünk. Legutóbb a tatai lövészdandár 11. Harckocsi-zászlóaljának vezetési gyakorlatán volt részünk hasonló élményben. Helyszíni riportunk.

A semmivel össze nem téveszthető, jellegzetesen mély moraj, ami az álló helyzetben, „alapjáraton" pöfögő harckocsikból árad. A föld remegése, amikor a negyventonnás monstrumok csikorogva megindulnak és elhaladnak mellettünk, vagy éppen a látvány, ahogy a hatalmas lánctalpak belekapnak a földbe s tépik, szaggatják a rögöket… A tatai harckocsizó katonák számára mindez – mondhatni – a mindennapi élet része, ám egy kívülállónak csak ritkán adatik meg, hogy – ha csak néhány órára is – ízelítőt kapjon a „tankos életérzésből".

A Klapka György laktanyából a kijelölt „hadiúton" alig néhány perc alatt ér ki a zászlóalj négy darab T–72-ese az alakulat gyakorlóterére, ahol a vezetési pálya is található. A hétszáznyolcvan lóerős motorokból kicsapó füst megüli a környéket, az égett gázolaj jellegzetes bűze azonban nem zavarja a harckocsizókat; számukra ez olyan, mint a lövészkatonának a puskapor szaga: az élete része.

1595945484

Mintegy húsz katona sorakozik fel a gyakorlótér közepén, az úgynevezett indítóháznál. Eligazításuk rövid: meghallgatják a feladatot és átismétlik a biztonsági rendszabályokat. Az „Oszolj!" után azonban nem a harckocsikhoz mennek, hanem a közelben felállított sátrak egyikébe.

„Az osztályba soroló vizsgáztatás az elméleti ismeretek felmérésével és egy tesztlap kitöltésével kezdődik" – magyarázza a látottakat Tóth András százados. A harckocsi-zászlóalj megbízott törzsfőnökétől megtudjuk azt is, hogy az MH 25. Klapka György Lövészdandár szervezésében zajló, Magyar Honvédség-szintű vezetési gyakorlaton részt vesz a Nemzeti Közszolgálati Egyetem öt végzős, harckocsizó szakos honvédtiszt-jelöltje is, de érkeztek az MH Logisztikai Ellátó Központból és az MH Altiszti Akadémiáról is katonák, hogy megszerezzék a harckocsi-vezetői engedélyüket. Velük együtt természetesen a zászlóalj saját állománya is részt vesz a képzésen.

1595945485

A kéthetes gyakorlat első felében – a tantermekben és a telephelyen – a harckocsik technikai jellemzőivel, felépítésével és vezetési sajátosságaival ismerkedtek meg a katonák, maga a vezetés november 26-án kezdődött. A szabályzatban előírt összes, nappali és éjszakai vezetési gyakorlatot végrehajtották, így már csak az osztályba soroló vizsga, vagyis a 6-os számú vezetési gyakorlat vár rájuk – sorolja Tóth százados, miközben gyakorlatvezetőként természetesen arra is figyel, hogy minden a lehető legnagyobb rendben legyen, és elkezdődhessen a vizsgavezetés.

A katonáknak egy 3200 méter hosszú, előre kijelölt pályán kell végigmenniük – mindvégig legalább 18 kilométer/órás sebességgel – s több, könnyebb-nehezebb akadályelemet kell leküzdeniük. Szlalom, tüzelőállásba be- és kiállás, emelkedőn történő elindulás, harckocsiárok és kiemelt nyompálya leküzdése egyaránt szerepel a teljesítendő feladatok között.

1595945485

„Egy harckocsit vezetni nem nehezebb, mint egy személyautót. Viszont egy harckocsit jól vezetni már nagyon nehéz! A ma sikeresen vizsgázók számára még csak most kezdődik majd a harckocsi-vezetői karrierjük. Nagyon hosszú út áll még előttük, hiszen vár még rájuk a kezelőszemélyzet- és a szakasz-összekovácsolás is, és ezek során lesz majd csak igazán szükségük a most megszerzett tudásukra" – mondja a százados, miközben az első vizsgázó elindul a pályán.

Minden mozdulatát árgus szemek figyelik, hibapontot ér ugyanis, ha nem tudja leküzdeni az akadályelemet, nekimegy a pályát kijelölő zászlóknak, vagy ha megszegi a biztonsági rendszabályokat.

Szerencsére azonban – legalábbis az elmúlt évek tapasztalatai alapján – ilyen nagyon ritkán fordul elő. A zászlóalj megbízott törzsfőnöke szerint, aki a két hét során megfelelően teljesít és az elméleti vizsgát is sikeresen leteszi, az megszerzi a vezetői engedélyt a harckocsira.

1595945485

Fotó: Rácz Tünde