Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gyermektáborba látogatott a honvédelmi miniszter

Szöveg: Antal Ferenc |  2017. július 21. 15:24

A Kamaraerdei Ifjúsági Parkban tartott gyermektáborba látogatott el dr. Simicskó István honvédelmi miniszter július 21-én, pénteken.

1596036371

„Mi, felnőttek úgy tartjuk, hogy alkotó életünk titka, hogy meg kell tudnunk őrizni a gyermeki szellemiségünket" − mondta köszöntőjében dr. Simicskó István, aki hozzátette: a tábor a barátságról, a sportról, a kikapcsolódásról és a szórakozásról szól, de közben a fiatalok erősödnek, fejlődnek és közösséggé formálódnak, ami a felnőttek számára nagy öröm.

1596036372

A gyermekeket évről évre rengeteg színes program várja, köztük kézműves-foglalkozások, informatikai foglalkozások, úszás, sport- és kirándulási lehetőségek. A táborozók számára kiemelkedő program volt dr. Simicskó István honvédelmi miniszter látogatása, aki az idei esztendőben is szívesen csatlakozott a sportfoglalkozáson részt vevő gyermekekhez. „Évek óta visszatér hozzánk a miniszter úr, aki mindig különleges figyelmet fordított arra, hogy látogatásai alkalmával nemcsak értékes gondolatokkal, hanem ajándékokkal is köszöntse a gyerekeket – mondta el Homolay Károly, a Gárdonyi Géza Általános Iskola igazgatója, a tábor vezetője.

1596036372

Nyári napközis tábor már több mint hatvan éve működik a XI. kerületben. Kezdetben a Balatonnál rendezték meg, ahová elutaztatták a gyereket, majd 1983-ban felépült a Kamaraerdei Nyári Napközis Tábor. Jelenleg már a kerület tizennégy általános iskolájából érkeznek ide gyerekek a nyári táborba. Egész évben hozzávetőleg mintegy kétszáz pedagógus gondoskodik arról, hogy a táborba érkező több száz gyermek hasznosan tölthesse szabadidejét – tette hozzá az iskolaigazgató.

1596036372

A parkban tett látogatást és a közös sportprogramokat követően dr. Simicskó István együtt ebédelt a gyerekekkel, majd sporteszközöket ajándékozott számukra.

Fotó: Dévényi Veronika