Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hadihajós hősökre emlékeztek

Szöveg: Takács Vivien |  2019. május 14. 16:01

A Hősök Napja alkalmából koszorúzták meg a hadihajózás közben hősi halált halt katonák tiszteletére emelt emlékművet Budapesten, az MH Hadikikötőben május 14-én, kedden.

1599202731
A magyar haditengerészek és hősi halált halt tengerészek emlékére rendezett megemlékezésen Szilágyi Zsolt ezredes, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnoka mondott beszédet. „A mai napon az egykori királyi hajósnép szellemi örököseiként emlékezünk az elmúlt évszázadokban hősi halált halt hadihajósokra és tengerészekre, valamint azokra a névtelen hősökre, akik szerencsésen hazatértek családjaikhoz" – hangsúlyozta a parancsnok.

1599202731
Mint az ezredes beszédében kiemelte, hősnek nem születik az ember, hanem tettei teszik azzá. Hozzátette: mind a hősi halottakat, mind pedig a hazatért katonákat összekötötte a hazaszeretet érzése, amely erőt adott számukra, hogy felvállalják küldetésüket. Az alakulat parancsnoka beszédét a királyi hajósnép imájával zárta.

A megemlékező beszédet követően név szerint megemlékeztek az elhunyt hősökről, majd megkoszorúzták az emlékművet. Ezt követően, a Tegetthoff-induló felhangzásával egyidejűleg az AM-31-es hadihajó fedélzetéről koszorút helyeztek a Dunába, a folyami ütközetekben és aknamentesítésben hősi halált halt hadihajósok emlékére. Az ünnepség a Magyar takarodóval zárult.

1599202732
Fotó: Tóth László