Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Haditorna Somogyban

Szöveg: Mészáros Károly őrnagy |  2016. október 4. 7:37

Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) kaposvári 4. Toborzó és Érdekvédelmi Központja (4. TÉK), a Taszári Honvéd Sportegyesülettel közösen  rendezte meg az „Országos Haditorna Verseny” Somogy megyei fordulóját a napokban.

1596020790

A taszári sportpályán tartott és a Honvédelmi Minisztérium által középiskolások számára meghirdetett versenyre tizenöt csapat jelentkezett Kaposvárról, Marcaliból, Nagyatádról, Siófokról és Tabról, valamint Somogyzsitfa-Szőcsénypusztáról.

A megjelent csapatokat Horváth Jenő őrnagy, a 4. TÉK parancsnoka köszöntötte. A versenyen elméleti és gyakorlati, fizikai erőnléti és ügyességi feladatok váltották egymást. A hagyományos versenyszámokon, a 4×400-as fegyveres váltófutáson, kézigránátdobáson, vagy éppen a tereptanon, térképismereten és elsősegélynyújtáson túl különleges színfoltja volt az eseménynek a katonai rendészek bemutatója. Az MH Katonai Rendészeti Központ Rendészeti Zászlóalj Rendészeti Század kaposvári 5. Rendészeti Csoportjának munkatársai a katonai rendészek tevékenységébe avatták be a diákokat, bemutatva néhány kényszerítő intézkedést is.

Új elemként jelent meg a somogyi megmérettetésen az airsoft lövészet, melyet a Somogy Megyei Védelmi Bizottság támogatásával közelmúltban beszerzett sportfegyverekkel hajtottak végre a versenyzők.

1596020790

A díjakat dr. Fehér Zoltán, a Somogy Megyei Kormányhivatal igazgatója; Pataki Sándor, Taszár polgármestere, Lendvai Miklós, a Taszári HSE elnöke; valamint Fehér Gábor alezredes, a Somogy Megyei Védelmi Bizottság titkára adta át. A 4. TÉK által felajánlott különdíjat a tabi leánycsapat vehette át.

1596020790

Eredmény:

  • 1. Kaposvári SZC Eötvös Lóránd Műszaki Szakiskola 1. számú csapata
  • 2. Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium- Somogyzsitfa-Szőcsénypuszta
  • 3. Munkácsy Mihály Gimnázium-Kaposvár, Tépéscsinálók csapata

Különdíjat kapott a 4×400-as fegyveres váltófutás győztese, a Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium csapata.

Fotó: Koncsek Barna főtörzsőrmester