Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hagyományteremtő hagyományápolás

Szöveg: Snoj Péter |  2016. február 4. 9:25

Teljes sikerként könyvelhető el a XVI. Doni Hősök Emléktúra. A közel háromszáz résztvevő – idén első alkalommal – négy különböző útvonalon teljesítette a kijelölt menettávokat.

„Tizenhat év alatt több mint kétszáz települést látogattunk meg" – idézte fel az elmúlt évek egyenlegét Jásdi Balázs, a Magyar Tartalékosok Szövetsége hagyományőrző tagozatának vezetője, az emléktúra főszervezője.

Mint a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: évről évre egyre örömtelibb fogadtatásban van részük, akármerre is járnak. Sok településen már nem csak a Doni Hősök Emléktúra kapcsán várják vissza a túra hagyományőrzőit, de számos ünnepségre is invitálják őket, hogy jelenlétükkel megidézzék a második világháború korának hangulatát. Mint mondják, sok helyen e rendezvény hozott érdeklődést a helyi megemlékezések iránt.

1596008153

Csakúgy, mint az eddigi években, idén is különleges vendégeknek járó gondoskodással szeretettel fogadták az emlékmenet résztvevőit a különböző útvonalakon. Az egy időben menetelő szakaszok egyenként ötven-nyolcvan fővel haladtak a települések között. Lehetőség szerint mindenütt tartottak egy-egy megemlékezést, ahol az érdeklődők a hagyományőrzők köré sereglettek, hiszen a korabeli egyenruhákat viselők örömmel mutatták be korhű vagy épp teljesen eredeti felszerelési tárgyaikat, fegyvereiket.

Ahogy a korábban, úgy idén is számos külföldi résztvevő csatlakozott a magyarokhoz. Az olasz, német és cseh tartalékos és bajtársi szervezetek tagjai mellett szlovákiai és erdélyi magyarok is eljöttek, hogy közösen tiszteleghessenek a hősi halottak emléke előtt. Habár már a korábbi években is voltak honvéd iskolás résztvevői a túrának, idén először menetelt együtt a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium több mint húsz diákja, élükön Berkecz Gábor iskolaigazgatóval.

1596008153

Az évről évre egyre gyarapodó sikereket látva nem is kérdéses, hogy az emléktúrának lesz-e folytatása. Már most lehet tudni, hogy jövőre tervezetten 5-6 különböző útvonalon menetelhetnek majd a résztvevők, és már a 2018-as túra útvonalai is alakulnak.

Fotó: Magyar Tartalékosok Szövetsége