Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hazatért az Isonzó Expressz

Szöveg: Snoj Péter |  2017. július 22. 7:14

Harmadik alkalommal is sikerrel zárult az Isonzó Expressz ötnapos programsorozata. A különvonat utasai az egykori olasz és szlovén hadszínteret bejárva róhatták le tiszteletüket az első világháborúban életüket vesztett hősi halottak emléke előtt, megismerve a régi katonanótákból ismerősen csengő csatatereket.

1596036379

A MÁV Nosztalgia Kft., az Indóház Közlekedési Lap- és Könyvkiadó, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány, a Budakeszi Kultúra Alapítvány, valamint a Honvédelmi Minisztérium közös szervezésében megvalósuló Isonzó Expressz idén bővített időtartamban és a korábbi utak színes felhozatalához képest is szélesebb programkínálattal várta utasait.

T. Hámori Ferenc, az Isonzó Expressz ötletgazdája, valamint az Indóház Közlekedési Lap- és Könyvkiadó főszerkesztője a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: „a szervezőknek  meggyőződése, hogy egy út iránti érdeklődést úgy lehet fenntartani, hogyha mindig egyre több a hozzáadott érték." Hozzátette, ehhez hozzátartozik az is, hogy mindig minden a tervek szerint megy, például időben előállnak a csoportokat szállító autóbuszok, képzettek és tájékozottak az idegenvezetők. „Mind az olasz, mind pedig a szlovén hadszínterek olyan lehetőségeket biztosítanak számunkra, amelyeket ugyan fel lehetne keresni, de nem ilyen nagy létszámban. Ezen a vonaton 451 utas volt. Ekkora létszámnak az eljuttatása egy helyszínre, egyszerre megoldhatatlan. Meg kell teremteni a rotáció lehetőségét, hogy egymást követve, váltva jelenjenek meg a helyszíneken a zarándokok" – fogalmazott T. Hámori Ferenc. Mint elmondta, ennek köszönhetően elvben kimeríthetetlen tárházzal rendelkeznek programok tekintetében, de figyelembe kell venni a megvalósíthatóságot is.

Mindemellett az idei fakultatív lehetőségek között szerepelt Palmanova és Monfalcone háborús vonatkozású helyszíneinek felkeresése is, ami merőben új programot kínált a korábbi Isonzó Expresszekhez képest. Ilyen volt például a Kolovrat-hegy gerincén a hagyományőrzők látványos bemutatója.

1596036379

A Magyar Tartalékosok Szövetsége Hagyományőrző Tagozatának emberei egyébként a hazaútra egy váratlan programmal, egy rögtönzött kiállítással is meglepték a különvonat közönségét. A hagyományőrzők ugyanis szabadidejükben felkeresték az egykori olasz és szlovén állásokat, s szakértő szemmel figyelve – alig másfél óra leforgása alatt – tetemes mennyiségben találtak a háború borzalmait felidéző tárgyakat. A különböző puskák töltőkeretein, eldeformálódott lőszerek magjain és hüvelyein, valamint a legkülönfélébb tüzérségi ágyú lövedékein és srapnelein túl olyan különlegességekre is rátaláltak, mint például az olasz, német és a monarchiás katonák által egyaránt használt páncéllemezekre, vagy mint a magyar szívnek talán legkedvesebb, egyben legelgondolkodtatóbb leletre, egy 1 filléres pénzérmére.

1596036379

Az elmúlt napokról kérdezett utasok kivétel nélkül úgy fogalmaztak, hogy felejthetetlen élményben volt részük és őszintén örültek a lehetőségnek, aminek keretében az egykori harctereken emlékezhettek meg szüleikről, nagy- és dédszüleikről.

Fotó: a szerző felvételei