Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Helytálltak a hazájukért

Szöveg: Antal Ferenc |  2013. június 27. 17:46

A tudásra, amellyel rendelkeznek, szükségünk van, mert nekünk is van még tanulnivalónk – hangsúlyozta dr. Boldizsár Gábor ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának dékánja, az egyetem dísztermében megtartott ünnepi állománygyűlésen június 27-én, csütörtökön.

Az eseményen elismerésekkel és kitüntetésekkel jutalmazták az elmúlt évek során kiemelkedő munkát végzett, valamint a nyugdíjas kort elért munkatársakat.

Az ünnepségen Boldizsár Gábor megköszönte az elmúlt évek változásai közepette tanúsított helytállást, mint mondta: akik most elbúcsúznak, elvégezték mindazt, amit elvártak tőlük, szolgálták a hazát, és helytálltak a hazájukért.

1595956271

Fotó: Tóth László