Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hetvenöt évvel ezelőtt tört ki a szlovák nemzeti felkelés

Szöveg: Snoj Péter | Fotó: a szerző felvételei |  2019. augusztus 29. 18:03

Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára is részt vett a szlovák nemzeti felkelés 75. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen augusztus 29-én. A Besztercebányán tartott koszorúzáson és tiszteletadáson tizennégy egykori veterán is jelen volt.

1596067200

Az idei megemlékezésre még korábban, a V4-országok legutóbbi védelmi miniszteri találkozóján invitálta meg Peter Gajdoš szlovák védelmi miniszter cseh, lengyel és magyar kollégáit. Benkő Tibor, Magyarország honvédelmi minisztere képviseletében Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára vett részt az ünnepségen, és helyezett el koszorút a Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeumában található emlékműnél. A rendezvényen később többek között beszédet mondott Zuzana Čaputová, a Szlovák Köztársaság köztársasági elnöke, valamint Peter Pellegrini, Szlovákia miniszterelnöke is. A nap folyamán elismerésben részesítettek tizennégy még ma is élő egykori felkelőt.

1596067200

Az 1944. augusztus 29-én – szövetséges támogatással – kitört, majd október 27-én vérengzések közepette elfojtott szlovák nemzeti felkelés legfőbb célja a Csehszlovákiában állomásozó német erők meggyengítése, valamint a közeledő szovjet hadsereg segítése volt, hogy az ország mihamarabb átállhasson a világháborúban. Az augusztus 28-29. napok során megindított meglepetésszerű partizántámadások váratlanul érték a német erőket, a kezdeti sikereket azonban napokon belül Csehszlovákia német megszállása követte. A megszállókkal szembeni ellenállók, azaz felkelők központja csakhamar Besztercebánya lett. A folyamatos utánpótlásban részesülő, valamint újabb és újabb alakulatokkal megerősödő német haderő két hónappal később végül elfojtotta a szlovák nemzeti felkelést. Az 1993-ban függetlenné vált Szlovákiában augusztus 29. ma nemzeti ünnep, amikor is a felkelőkre és az áldozatokra emlékeznek.

GALÉRIA