Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hollókőn jártak az attaséfeleségek

Szöveg: Kovács Dániel |  2015. május 1. 18:34

Hollókőre szervezett kirándulást a Magyarországra akkreditált katonadiplomaták feleségeinek a HM Nemzetközi Együttműködési Főosztály április 29-én, szerdán.

Ezúttal a Magyarországra akkreditált véderő-, katonai és légügyi attasék feleségei vehettek részt egy egynapos kulturális programon, a hagyományos népi kultúra fellegvárában, Hollókőn.

1595992870

A katonafeleségeket hagyományos ízekkel fogadták a népviseletbe öltözött helyi asszonyok a Pajtakertben, akik ezután fonóbemutatón vettek részt és megismerkedhettek a kukoricapattogtatás ősi módjával is. A program első fele közös körtánccal zárult, ezután a katonadiplomaták feleségei az Ófaluba látogattak, ahol megnézték a templomot, a falumúzeumot, a szövőműhelyt, és a Palóc Babamúzeumot.

Nagy népszerűségnek örvendett a falu központjában álló fazekasműhely is, ahol sokan vásároltak a kézzel készített portékákból. A falunézés közben az idegenvezető Hollókő történetéről, építészeti és természeti örökségéről, a Vár legendájáról és a falu mai életéről beszélt a látogatóknak.

1595992870

Ebéd után ismét a Pajtakertben vártak programok a katonafeleségekre, akik népviseletbe öltöztek és a csuhézás mesterségével is megismerkedhettek egy gyékényfonó kézműves vezetésével, miközben magyar népdalok tették igazán életszerűvé a hangulatot.

Fotó: a szerző felvételei