Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Honvéd banda szól a Stefánián”

Szöveg: Szűcs László |  2011. március 2. 12:19

Farsangi koncertet adott február utolsó vasárnapján a Magyar Honvédség Központi Zenekara Stefánia-palotában. A „Honvéd banda szól a Stefánián” című, három részes interaktív hangversenysorozat első koncertjén közismert dallamok csendültek fel. Az előadás előtt pedig, aki akarta kipróbálhatta a rézfúvós hangszereket is.

1595914846
Ilyen még nem volt a Magyar Honvédség Központi Zenekar történetében. Három részes, interaktív családi hangversenysorozatot szerveznek „Honvéd banda szól a Stefánián" címmel. Mint Csizmadia Zsolt ezredestől, a Magyar Honvédség főkarmesterétől megtudtuk: a februárban, márciusban és májusban, egy-egy vasárnap délelőtt megrendezendő koncerttel a fúvószenét, és azon belül is a katonazenét szeretnék népszerűsíteni, és megszerettetni az emberekkel.

„Valami újszerűt szerettünk volna kitalálni, éppen ezért úgy döntöttünk, hogy nemcsak egy egyszerű koncertet adunk, hanem a fellépést interaktívvá tesszük. Hasonlóan, mint az néhány szimfonikus zenekari hangversenyen szokás" – mondta Csizmadia ezredes, hozzátéve: már az első koncertre ellátogatók is kipróbálhatták a központi zenekar rézfúvás hangszereit, emellett pedig a fellépésnek volt egy narrátora is – Fenyő Gábor, a Művészetek Palotájának munkatársa –, aki nemcsak a soron következő zeneszámról beszélt, hanem bemutatta a zenekar hangszereit is.

1595914846
Természetesen a következő, március 27-re tervezett koncerten is hasonló programokkal várják az érdeklődőket. Az a vasárnap délelőtt a tavaszköszöntés jegyében telik majd, míg május 8-án, a hangversenysorozat utolsó előadásán a katonazene sajátosságait mutatják be az érdeklődőknek – árulta el Csizmadia ezredes, hozzátéve: terveik szerint, szeptembertől szélesebb körben rendeznek hasonló hangversenyeket.

„Az első alkalom után még nehéz messzemenő tapasztalatokat és következtetéseket leszűrni, az azonban mindannyiunk számára világosan kiderült, hogy – a viszonylag alacsony nézőszám ellenére – sikeres volt a koncert. Bízom benne, hogy a következő két alkalommal jóval többen látogatnak el a Stefánia-palotába" – mondta a főkarmester, akitől megtudtuk azt is, hogy a hangversenysorozat címén sokat gondolkodtak. Végül Ábrahám Pál Viktória című operettjének egyik dalában felcsendülő refrént választották, hiszen abban szerepel a honvéd banda és a Stefánia is.

(További képekért kattintson galériánkra!)

Fotó: Rácz Tünde