Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvéd középiskolások a Ludovikán

Szöveg: Takács Vivien |  2015. december 12. 8:02

A debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium diákjai látogattak el Budapestre, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika épületébe, ahol megtekintették „A Hadi főtanodától a Toldi Vívómesterképzőig” című időszakos tárlatot december 11-én, pénteken.

1596005461

Mivel a hagyományőrzésre különösen nagy hangsúlyt fektet az iskola, így nem volt kérdés, hogy megnézzék a Ludovika Múzeumban azt a kiállítást, amely a magyar szablyavívás történetével, annak kiemelkedő egyéniségeivel ismerteti meg az érdeklődőt a kiállított fegyvereken, védőfelszereléseken, érmeken és relikviákon keresztül.

A tárlaton Békési István, magángyűjtő, a szolnoki Magyar Szablyavívó Iskola vezetője vezette körbe a fiatalokat. Ezt követően a diákok sétát tettek a Ludovika épületében, majd meglátogatták az Operaházat, végezetül pedig a rákoskeresztúri temetőben megkoszorúzták az első világháborús hős, iskolájuk névadója, Szentkereszthegyi Kratochvil Károly sírhelyét.

A kiállítás egyébként már csak december 13-ig tekinthető meg az egyetem Ludovika Múzeumában.

Fotó: Tóth László