Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédelmi Tábor Tatán – véget ért az első turnus

Szöveg: Pogrányi Viktória |  2017. július 19. 19:12

Véget ért az idei Honvédelmi Tábor első turnusa Tatán, az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál. Az egy hetes programot egy járőrverseny zárta az alakulat laktanyájában.

1596036336

A 11. Harckocsi-zászlóalj által szervezett táborban huszonnégy 14-18 év közötti diák vett részt. A fiatalok között akadtak olyanok, akik első alkalommal vettek részt a Honvédelmi Táborban, míg mások már tavaly is eltöltöttek egy hetet Tatán.

A tábori napok mozgalmassága tartalmas időtöltést biztosított a fiatalok számára. A foglalkozások reggeltől estig tartottak, az irányított szabadidő alatt pedig különféle katonai ismereteket sajátítottak el. Megismerték a szolgálati szabályzatot, valamint azt alapvető harcászati ismereteket. Emellett részt vettek egy technikai bemutatón is, ahol a D-20 ágyútarack paramétereit ismertették meg velük. A laktanya pincelőterén pedig kispuskalövészetet tartottak számukra.

1596036336

A programok között szerepelt még – egyebek mellett – alaki foglalkozás, a túlélési technikák elsajátítása, tereptan, airsoft lövészet, és harcászati foglalkozás is. 

Fotó: a szerző felvételei