Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédségi fényképkiállítás a Kossuth téren

Szöveg: Bleszkán Szilárd |  2012. május 21. 22:13

Dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke május 21-én délután nyitotta meg − a „Katonák Hősök – Hagyomány és megújulás” rendezvénysorozat keretében − azt a kiállítást, amelyet a Honvédelmi Minisztérium és az Indafotó közös fotópályázatának legjobb pályamunkáiból állítottak össze a Kossuth téren.

Számos – a fotóversenyben is érdekelt – hobbifényképész, érdeklődő és külföldi turista jelenlétében
kezdődött meg a kiállítás ünnepélyes megnyitója a Kossuth téren, amelyen dr. Kövér László házelnök
mellett dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, dr. Orosz Zoltán
altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökhelyettese, dr. Szarka Gábor, a Honvédelmi Minisztérium
kabinetfőnöke, Domján László vezérőrnagy, az Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka és Kun
Szabó István dandártábornok, az MH Támogató Dandár parancsnoka is részt vett.

Kövér László megnyitóbeszédében egy tengerentúli mondást idézett, amely szerint „sok mindent
elmond rólunk, hogy miért vagyunk hajlandók meghalni, de mindent elmond rólunk, hogy miért
vagyunk hajlandók élni". A felütés természetesen a honvédek áldozatos munkájáról szólt, amellyel a
házelnök – ahogyan fogalmazott – a Magyar Honvédséget mint „elkötelezett emberek közösségét"
méltatta. Az Országgyűlés elnöke a honvédelem egész rendszerének megújítása mellett tett hitet,
amely számos jogszabály, köztük az új Alaptörvény és a honvédelmi törvény elfogadásával már
megkezdődött. A megújítás egyik legfontosabb feladata pedig az – fogalmazott a házelnök – „hogy
a nemzet újra a maga helyén értékelje katonáink – hétköznapi hőseink – teljesítményét". Kövér
László reményét fejezte ki, hogy a kiállítás kitűnő fotóinak láttán jobban megértjük és szeretjük
honvédeinket, „akik készen állnak meghalni, és – ami, ha lehet még ennél is sokkal-sokkal fontosabb
– hajlandók élni, keményen dolgozni, szolgálni a hazáért".

A legjobb fotók készítői Kövér Lászlótól és Simicskó Istvántól vették át az oklevelet és az értékes
díjat. A két kategóriában nevezett képek első helyezettjei a Honvédelmi Minisztérium és az EI Zrt.
jóvoltából egy 16 GB-os, Wi-Fi-s Apple iPad2-vel, a második helyezettek egy GoPro HD Hero 960
kamerával lettek gazdagabbak, míg a harmadik helyezettek jutalma a Honvédelmi Minisztérium és a
HM Zrínyi Kommunikációs Szolgáltató Nonprofit Kft. által összeállított könyvcsomag volt.

Ahogy arról korábban is beszámoltunk, a „Katonák Hősök"  kategória első díját Fauszt Tímea
nyerte az „OMLT − Térkép a táj"  című fotóval, a második helyezett Temesvári-Tóth Adrienn lett „Borsod
Beach, Edelény, 2010"
  címet viselő munkájával, a harmadik helyezettnek járó díjat pedig Hegedűs
Csaba vihette haza „Páncélüveg mögött: az első magyar női harcihelikopter-pilóta"  című fényképéért.
A „Hagyomány és megújulás"  kategória legjobbja Vasali Katalin „A jelen hőse"  című képe lett, a
második helyezés Benke Ferencnek járt a „Bal, jobb, bal, jobb"  című fotójáért, míg a harmadik
legjobb kép díját Geberle Berci „Balra nézz!"  című alkotása kapta.

A díjak odaítéléséről döntő zsűri tagja volt dr. Szarka Gábor, a Honvédelmi Minisztérium
kabinetfőnöke, dr. Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökhelyettese, dr. Bozsonyi
Károly, a Zrínyi Média Kft. ügyvezetője, Dévényi Veronika fotóriporter (Zrínyi Média Kft.) és
Koszticsák Szilárd fotóriporter (MTI) .

A kiállított fotók beküldői között a szervezők a Magyar Honvédség jóvoltából egy különdíjat is
kisorsoltak, amellyel Hargita Nándor, az Indafotó vezetője további hat szerencsést jutalmazott. A
nyeremény nem más, mint egy közös helikopteres repülés, amelyen Gőz László, Simó Szabolcs,
Szilvás István, Balogh Ákos, Merész Márton és Slezák Ilona vehet részt.

A szabadtéri fotókiállítás a következő tíz napban látogatható a Kossuth téren. A szervezők
bíznak benne, hogy a téren áthaladó valamennyi gyalogos szán majd néhány percet a képek
megtekintésére.

Fotók: Galovtsik Gábor


További képekért kattintson galériánkra!