Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nemzeti katonai képviselők látogatása a repülőbázison

Szöveg: honvedelem.hu / mh59.hu |  2012. május 22. 7:28

Magyarországi látogatásuk keretében a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra látogattak a NATO Szövetséges Erők Európai Legfelsőbb Parancsnokságán (SHAPE) szolgálatot teljesítő nemzeti katonai képviselők.

A képviselők csoportja 1967 óta vesz részt látogatásokon különböző NATO-tagországokban. A látogatások elősegítik, hogy saját szemükkel győződjenek meg a biztonsági és védelmi irányelvekről, a szervezetről, a katonai készenlétről, továbbá hogy ízelítőt kapjanak a vendéglátó nemzet kultúrájából és szokásaiból.

A képviselők szakmai programjuk keretében megismerik a magyar haderő történetét, jelenlegi állapotát, illetve képet kapnak arról is, hogy milyen fejlesztéseket tervez a jövőben a honvédelmi tárca. Minderre azért van szükség, mert a NATO modulszerűen építkezik, így a tagállamok képviselői megismerhetik, hogy melyek azok a képességek, amelyekben Magyarország hozzá tud járulni más országok modulrendszeréhez, vagy éppen fordítva, melyek azok az elemek, amelyek vonatkozásában Magyarország számíthat segítségre.

A delegáció tagjai betekintést kaptak a bázis tevékenységébe, felépítésébe, valamint tájékozódtak a Gripenek képességeiről, illetve a készenléti szolgálat munkájáról.