Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Huszonöt éves a csapatpszichológiai szolgálat

Szöveg: Révész Béla |  2018. május 24. 15:07

Fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte a Magyar Honvédség csapatpszichológiai szolgálata a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban május 24-én.

1599187402
Negyedszázaddal ezelőtt, a Magyar Honvédség humán szolgálatokkal foglalkozó területéhez kapcsolódva jött létre a csapatpszichológiai szolgálat. Az évforduló alkalmából rendezett szakmai rendezvényen részt vettek az MH Egészségügyi Központ (MH EK) vezetői és pszichológusai, a Magyar Honvédség csapatpszichológusai, az alakulatok parancsnokai vagy helyettesei, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar és a fegyveres- és rendvédelmi társszervek képviselői is.

A Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban május 24-én tartott eseményen Kun Szabó István vezérőrnagy, az MH EK parancsnoka köszöntő beszédében idézte fel a szolgálat megalapításának és kezdeti időszakának körülményeit. Mint mondta, a szakmai hátteret az egykori Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, míg a képzés helyszínét a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem biztosította. „Nem volt zökkenőmentes folyamat, mire mindenki megtalálta helyét és szerepét ebben a speciális rendszerben. Főként azért nem, mert a humán terület összetettsége miatt a szakembereknek gyakran más, nem a pszichológiához kapcsolódó feladatokat is kellett végezniük. Visszatekintve azonban az elmúlt huszonöt év fejlődésére, elismeréssel tekinthetünk rendkívül magas színvonalon dolgozó kollégáink teljesítményére" – emelte ki az MH EK parancsnoka.

1599187402
Kun Szabó István vezérőrnagy rámutatott: bár a szolgálat az MH EK Védelem-egészségügyi Igazgatóság szakmai irányítása alá tartozik, nem tényleges szervezeti egység, hiszen beosztásonként van jelen az alakulatoknál. A tizennégy alakulatnál szolgálatot teljesítő húsz pszichológus munkájára rendkívül nagy szükség van. „Azért dolgoznak, hogy a megterhelő fizikai és pszichikai igénybevétel mellett segítsék a katonák lelki gondozását, ezen keresztül pedig azok családját is. Nagyobb gyakorlatok alkalmával vagy külföldi missziókban katonáink családjukat akár hosszabb időre hátrahagyva is végzik a munkájukat. A szakmájukat professzionális szinten tudják művelni, de a biztos családi háttér hiánya mindenkit érzékenyen érint. Ezért külön köszönetet mondok azoknak a pszichológusoknak, akik műveleti területen teljesítenek szolgálatot" – mondta a parancsnok.

A jubileumi eseményen az évforduló alkalmából Kun Szabó István vezérőrnagy elismeréseket adott át, majd a rendezvény szakmai része következett, amelyen a résztvevők előadásokat hallhattak a hazai csapatpszichológia történetéről, képzéséről, gyakorlati alkalmazásáról, az ellátás aspektusairól, a védelem-egészségügy pszichológiai aktualitásairól, valamint az alkalmasság-vizsgálat csapatpszichológiai vonatkozásairól. A szimpóziumon a csapatoknál szolgáló pszichológusoknak is lehetőségük nyílt gondolataik kifejtésére egy-egy tematikus terület kapcsán.

1599187403
Fotó: Tóth László