Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ismét feledhetetlen élményt nyújtott a Tatai Patara

Szöveg: Faragó Fanny |  2017. május 21. 20:03

Tizedik alkalommal rendezték meg a Patara Török kori Történelmi Fesztivált, május 19-21. között Tatán. Európa egyik legnagyobb 16-17. századi hagyományőrző programsorozata az 1597-es tatai csata és Pálffy Miklós kiváló hadvezéri tevékenysége előtt tiszteleg.

1596032522

A látványos csatajelenetek és a katona-zenekari fesztivál ismét ezreket vonzott a kalandos rendezvényre.
A három nap alatt mintegy négyszáz magyar, cseh, szlovák, lengyel, finn, német, osztrák és olasz hagyományőrző mutatott be négy dramatizált történelmi játékot. A nyílt színi csata mellett az 1597-es tatai ostrom eseményeit is felelevenítették, ahol először használták sikeresen a kor egyik különleges fegyverét, a patarát.
A programsorozat második napján hagyományőrző lutheránus tábori istentisztelet tartottak, majd a Kossuth téren, a jubileumi regionális katona-zenekari fesztiválon az MH Budapest Helyőrségi Zenekar, az MH Kaposvár Helyőrségi Zenekar, az MH Központi Zenekar és az MH Tata Helyőrségi Zenekar műsorát hallgathatta meg a közönség.

1596032523

„A katonazenészek jelenléte elválaszthatatlan a mindenkori magyar honvédségtől és elválaszthatatlan társadalmunktól. Katonazenészeink szolgálatának lényege, hogy zenével fejezzék ki mindenki számára közérthetően az önzetlenség, a hazaszeretet és az áldozatkészség lényegét. Hiszen a zene képes mindenről megfogalmazni gondolatokat és képes kifejezni a kifejezhetetlent" – mondta Horváth Gábor dandártábornok, a tatai alakulat parancsnoka.

Az MH 25. Klapka György Lövészdandár interaktív harcászati bemutatói mellett a Hősök terén T-72 harckocsi, D-20-as ágyútarack, aknakereső robot, békemissziós sátor, toborzópont, Bradley páncélozott harcjármű és kutyás bemutató is várta az érdeklődőket, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság, az MH Civil- Katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ, valamint az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred közreműködésével. A hagyományőrzők mustráján a dandár katonái mellett idén a kiképzést segítő szövetséges amerikai haderő egy szakasza is részt vett.
A fesztiválra érkezőket fáklyás felvonulással, kirakodóvásárral, táncházzal, kézműves-foglalkozásokkal, népi játszótérrel, lovasbemutatókkal és egyéb más színes programokkal várták a hagyományőrzők és múzeumpedagógusok, mindenki számára felejthetetlen élményt biztosítva.

1596032523

Fotó: a szerző felvételei