Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Koszovóban is megünnepelték a honvédelem napját

Szöveg: Cs. Sárkány Beáta hadnagy |  2017. május 21. 21:06

Az MH KFOR Kontingens 16. váltásának katonái is megemlékeztek a magyar honvédelem napjáról a Novo Seló-i táborban.

1596720313

„Az 1848-49-es események és Budavár hős visszafoglalói példát adtak nekünk önfeláldozásból, bajtársiasságból, küzdeni akarásból. Ebből a példából meríthetünk erőt ahhoz az összefogást, áldozatot, fegyelmet és szakszerűséget követelő munkához, amit ma a haza fegyveres védelme jelent" – hangsúlyozta ünnepi beszédében Dojcsák Péter hadnagy, majd Kossuth Lajost idézve a következőket mondta: „A haza örök, s nemcsak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz."

„Nekünk, a mai kor katonáinak, elődeinkhez híven méltónak kell lennünk a társadalom bizalmára, elődeink példáját mindenkor követve büszkék lehetünk és büszkének kell lennünk arra, hogy a Magyar Honvédség nagy családjához tartozunk" – zárta beszédét a hadnagy.

1596720313

Az ünnepi szavakat követően Horváth Kornél hadnagy, tábori lelkész mondott ünnepi imádságot és megszentelte a KFOR Harcászati Tartalék Zászlóalj zászlóját. Az áldás után Budai Attila alezredes, a kontingens parancsnoka a magyar honvédelem napja alkalmából elismeréseket adott át a kontingens tagjainak. Az ünnepség a Szózattal zárult.


Fotó: a szerző felvételei