Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jövőd a tét

Szöveg: Galambos Sándor | Fotó: Gáldonyi Sándor százados, Baumgartner Éva és a szerő |  2019. október 28. 8:42

Pályaválasztási kiállításon népszerűsítették a katonai életpályát az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság kecskeméti irodájának munkatársai. A „Jövőd a tét” elnevezésű rendezvényen, október 25-26-án – szüleikkel, tanáraikkal – mintegy ötezer általános és középiskolás diák járta végig a Messzi István Sportcsarnokban kialakított standokat.

1596721885

Sok fiatal érdeklődik a katonai pálya iránt Bács-Kiskun megyében. Ezt a most megrendezett, a nyolcadikosok továbbtanulását segítő kecskeméti pályaválasztási kiállításon tapasztaltak is alátámasztották. A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya által szervezett rendezvényen Gáldonyi Sándor százados, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság kecskeméti irodájának megbízott vezetője és munkatársai elmondták: a nyolcadikosok elsősorban a honvéd kadétképzésre, valamint a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumba történő jelentkezés feltételeire, a felvételi követelményekre voltak kíváncsiak.

Bár a kiállítás elsősorban az általános iskolák végzős diákjainak szólt, a szervezők az idősebbekre is gondoltak: olyan cégeket is meghívtak, amelyek felnőttek részére kínáltak munkalehetőséget. A toborzóiroda asztalánál is sok fiatalember állt meg egy kis beszélgetésre. Legtöbbjüket az önkéntes műveleti és területvédelmi tartalékos, valamint a szerződéses katonai szolgálat feltételei érdekelték, néhányan pedig az MH Altiszti Akadémiára és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre jelentkezőkkel szembeni elvárásokról is részletes tájékoztatást kértek.

1596721885

A diákok pályaválasztását a kecskeméti rendezvényen az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység tagjai, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis tűzszerészei, valamint az MH 2. Vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 38. Területvédelmi Zászlóalj katonái is orientálták.

Pár nappal korábban, a kisszállási Sallai István Általános Iskola 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanharmadik évfordulójához kapcsolódó – a Honvédelmi Sportszövetség által is támogatott – tematikus napján ugyancsak részt vettek a Bács-Kiskun egyei toborzóiroda munkatársai. A szerződéses, az önkéntes műveleti és területvédelmi tartalékos katonákkal szembeni egészségügyi, fizikai elvárásokról, a felvételt nyertek járandóságairól és szolgálati körülményeikről, valamint a hivatásos altiszti és tiszti pályára jelentkezés feltételeiről Gáldonyi százados tájékoztatta a diákokat.

GALÉRIA