Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jövőjük (lehet) a haza védelme

Szöveg: Kovács Zoltán |  2015. március 18. 11:18

A Magyar Honvédség egy olyan szervezet, ahol nincs megkülönböztetés, bármilyen nemzetiséghez, vallási csoporthoz, nemhez tartozzon is az egyenruhát viselő katona” – mondta Papp Ferenc ezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály főosztályvezető-helyettese március 17-én, kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Biri községben, a KatonaSuli-program keretében megrendezett, filmvetítéssel és közönségtalálkozóval egybekötött esélyegyenlőségi kiállítás megnyitóján.

1595989817

A Honvédelmi Minisztérium esélyegyenlőségi szakpolitikájának egyik alappillére a romák társadalmi integrációjának elősegítése, hogy megmutassa számukra azt az életpályát, amely kitörési lehetőséget nyújthat a hátrányos élethelyzetből induló fiatalok számára.

Papp Ferenc ezredes ennek egyik ékes példáját is felidézte: „a település egyik lakója, a helyi Dankó Pista oktatási intézmény tanulója már elnyerte a Honvédelmi Minisztérium által kiírt, a roma, illetve a hátrányos helyzetű fiatalok esélyegyenlőségét elősegítő Lippai Balázs-ösztöndíjat. Aki tehetséges, tanulni akar, céljai vannak, azt a Magyar Honvédség kiemelten támogatja".

1595989818

A faluházban, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály szervezésében, a Katonasuli-programban közreműködő Dankó Pista Egységes Óvoda−Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai megtekintették a HM Zrínyi Nonprofit Kft. Katonai Filmstúdiója által készített, „Jövőjük a haza védelme" című, a roma katonai életpályát bemutató riportfilmet és a szentendrei MH Altiszti Akadémián két alkalommal megrendezett esélyegyenlőségi táborban készült fotókból rendezett kiállítást.

A filmvetítés után a filmben szereplő, a szentendrei alakulattól és a fővárosi MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandártól érkezett katonák beszélgettek el a diákokkal, meséltek tapasztalataikról, pályájukról és válaszoltak a fiatalok kérdéseire.

Az Ön böngészője nem jeleníti meg a beágyazott
tartalmat…


Fotók: a szerző felvételei