Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

József Attila volt a legnépszerűbb a gyerekek között

Szöveg: Kovács Dániel |  2012. december 5. 7:27

Ötödik alkalommal rendezett szavalóversenyt a HM Katolikus Tábori Püspökség. A december 4-i, budapesti megmérettetésen a legtöbb induló József Attila egy-egy versét szavalta el.

A versenyzők három korcsoportban mérték össze tehetségüket és felkészültségüket. Mindenki két-két verssel készült erre a napra: egyet szabadon választhattak, a másikat pedig egy, a rendezők által összeállított listából kellett kiválasztaniuk.

1595945772

A „kötelező körben" a legtöbben József Attila Thomas Mann üdvözlése című költeményét adták elő, ezt a verset összesen hatszor hallgathatta meg a jórészt szülőkből álló közönség.

A zsűri asztalánál – többek között – helyet foglalt Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, valamint Bíró László katolikus tábori püspök is.

A gyerekek értékes díjakért szálltak versenybe: az első helyezett családjával együtt meghívást nyert a jövő májusban megrendezendő 55. Nemzetközi Katonai Zarándoklatra, Lourdes-ba, valamint értékes könyvutalványt is átvehetett. De természetesen a többiek sem távoztak üres kézzel.

1595945773

Fotó: Tóth László