Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonai Képzőművészeti Alkotótábor Mátraházán

Szöveg: Kis Ákos |  2015. szeptember 15. 13:15

Szeptember 11-én zárult a 24. alkalommal megrendezett Katonai Képzőművészeti Alkotótábor Mátraházán. A Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Kulturális Alosztályának szervezésében megvalósuló szakmai programon 28 „katonaalkotó” számára volt biztosított a szakmai munka.

A Magyar Honvédség életében hagyománnyá vált, hogy alkotótáborok valamint pályázatok útján támogatást kapnak azok az aktív és nyugállományú katonák, honvédségi közalkalmazottak, akik képzőművészeti tehetségükkel szolgálják a magyar katonakultúra hagyományait. A résztvevők ebben az esztendőben Breznay András festőművész, művésztanár vezetésével alkothattak és fejleszthették ismereteiket.

1596000082

Ebben az esztendőben a magyar várak adták a tábor központi témáját. Az alkotói munkát Dr. Holló József nyugállományú altábornagy, a Hadtörténeti Múzeum volt főigazgatója is segítette, aki hazánk történelmi erődjeiről tartott előadást a résztvevőknek. Az alkotók természetesen a kötelező feladaton túl saját témáikat is feldolgozhatták, és a mátraházi környezet is kiváló lehetőséget teremtett arra, hogy olyan alkotások jöjjenek létre, amelyek méltón képviselik történelmi múltunk megismertetését, nemzeti- és katonai hagyományaink ápolását.

Baráth Ernő ezredes, a dandár megbízott parancsnoka zárógondolatában kiemelte:
„Az itt jelenlévő honvédségi alkotók egyrészt nagyon tisztességesen teljesítik katonai kötelezettségeiket – hiszen elöljáróik támogatásával és egyetértésével lehettek itt – másrészt gyerekeket nevelnek vagy unokákkal foglalkoznak, tehát a családról is gondoskodnak, és mindezek mellett még arra is jut idejük, hogy ecsetet, tollat, színes ceruzát, netán vésőt ragadjanak,  és az átélt érzelmeket, álmokat vászonra, papírra vigyék, fába faragják. Köszönetemet fejezem ki a Magyar Honvédség azon elöljáróinak és parancsnokainak, akik lehetővé tették, hogy az alkotók részt vegyenek az alkotótáborban."

1596000082

A programot szervező Kulturális Alosztály a Mátraházán elkészült alkotásokból és az I. Vajai Honvéd Művésztelepen készült alkotásokból a Magyar Kultúra Napján kiállítást rendez a Honvéd Kulturális Központban. Ezt követően pedig az ország katonai szervezeteinél is bemutatásra kerül a tárlat.

Fotók: Singer Éva hadnagy