Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Oroszországban megkezdődött az idei legnagyobb hadgyakorlat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. szeptember 15. 12:06

Oroszországban szeptember 14-én, hétfőn megkezdődött az idei év legnagyobb, Centr-2015 fedőnevű hadgyakorlata – közölte a moszkvai védelmi minisztérium sajtószolgálata.

A tájékoztatás szerint a fegyveres erők személyi állományából mintegy 95 ezer főt és több mint 7 ezer haditechnikai eszközt, továbbá 170 repülőgépet és 20 hadihajót vonnak be a katonai manőverbe több helyszínen. Oroszország központi körzetén kívül más katonai körzetekből is részt vesznek a légierő egyes egységei, szállító repülőgépei, valamint légideszantcsapatok.

A gyakorlat során felmérik a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) tagállamai hadseregeinek felkészültségét egy nemzetközi fegyveres konfliktus megakadályozásában, illegális külföldi csapatok megsemmisítésében. Ellenőrzik továbbá a csapatok mozgósítási képességét Baskírföldön, a Novoszibirszki, a Szamarai és a Cseljabinszki területen is.

A hadgyakorlatot, amely szeptember 20-áig tart, Valerij Geraszimov vezérkari főnök, a védelmi miniszter első helyettese irányítja.

A központi katonai körzet a Volga folyó és az Urál térségét, valamint Nyugat-Szibériát foglalja magában, központja Jekatyerinburgban található. Legnyugatibb csücske mintegy 400 kilométerre van Ukrajnától. A négy orosz katonai körzet közül ennek a területe a legnagyobb: 7,06 millió négyzetkilométerre terjed ki, ami Oroszország területének több mint 40 százaléka.