Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonáival ünnepelt Szolnok

Szöveg: Galambos Sándor |  2018. október 24. 7:16

A város polgáraival közösen, a helyőrségben állomásozó katonai alakulatok képviselői is lerótták tiszteletüket az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek emléke előtt Szolnokon.

1599194983
Ahogy minden évben, idén is városszerte megemlékezéseket tartottak nemzeti ünnepünkön, október 23-án, az 1956-os forradalmárok tiszteletére Szolnokon.

A diákok, a város polgárai, az önkormányzat, a történelmi egyházak és a helyőrségben állomásozó katonai alakulatok képviselői kora délután mécsesekkel és virágokkal tisztelegtek Kablay Lajos posztumusz ezredes, az egykori Kilián György Repülő- Hajózó Tiszti Iskola parancsnoka, a helyi Forradalmi Munkástanács volt katonai biztosa, Dancsi József, a Szolnok Megyei Forradalmi Munkástanács megválasztott vezetője, valamint vitéz Szathmáry József, Tóth Mihály és Vajda László honvédek emléke előtt. Majd ugyancsak mécseseket gyújtottak a Szolnoki Törvényszék falán elhelyezett Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem emléktáblájánál.

1599194984
Magyarország népének a sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca 62. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést és koszorúzást az Ötvenhatosok emlékparkjában tartották Szolnokon. A forradalmárok emlékét Végh Miklós református lelkész idézte fel, ünnepi beszédet mondott Szalay Ferenc polgármester.

Az ünnepi műsorban közreműködtek: Légierő Zenekar – Szolnok, MÁV-Kodály Vegyeskar, Szolnok iskoláinak összevont kórusa, Szent László Hagyományőrző Egyesület, Molnár László valamint Zelei Gábor, a Szigligeti Színház művészei. Nemzeti ünnepünkön, a TISZApArt Moziban „A néma forradalom" című filmet vetítették.

Fotó: Mészáros János