Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A hídépítést gyakorolják

Szöveg: Csordásné Nehéz Zsuzsanna százados |  2018. október 24. 8:02

Lovasberényben gyakorolják a műszaki katonák az úgynevezett Mabey-híd építését. A felkészítésen részt vesznek az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred és az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Művelettámogató Műszaki Zászlóaljának katonái.

1599194985
A Magyar Honvédség utoljára a délszláv válság után épített ilyen hidakat a háború sújtotta területen, még NATO-csatlakozásunk előtt, az IFOR, majd később az SFOR missziókban. Az egykori Magyar Műszaki Kontingens alaprendeltetése az IFOR és SFOR mozgásszabadságának műszaki támogatása volt, amely elsősorban út- és hídépítési, átkelési, valamint az ezzel kapcsolatos fenntartási szakfeladatok végrehajtásában nyilvánult meg. Mabey-hidat építettek a logisztikai utánpótlási útvonalak biztosítása érdekében több településen is, például Duboj-ban, Slavonski Brodban, valamint Stara Gradiskában.

Ez a hídszerkezet nevét egy angol cégnek köszönheti. Teherhordó szerkezetét a parton állítják össze, a mederben – amennyiben ez szükséges – általában már fix pillérekre támaszkodik. Az építés alatt görgőket használnak alátámasztásra, majd ezeken csúsztatva tolják a helyére a hidat, amely minden civil biztonsági szabályzónak megfelel, és nem igényel állandó személyzetet. Anyagát tekintve galvanizált fém, ezért tartós, akár évtizedekig is kiszolgálja a forgalmat az időszakos karbantartások végrehajtása mellett. Egy-egy elem azonban több száz kilót nyom, így összeállításához szinte nélkülözhetetlen a daru vagy targonca használata.

1599194986
A teherhordó hídelemek összekapcsolásával a katonák jelenleg 60 tonnás hidat építettek, azonban a szerkezet teherbírása az összeépítés módjától függően változhat 40- 160 tonnáig. A felkészítés célja, hogy a kiképzett katonák parancsnoki irányítás mellett, azonban önállóan legyenek képesek ilyen és hasonló hidak építésére.

A szerző felvételei

Címkékműszaki