Katonás örökbefogadás
Szöveg: Kálmánfi Gábor | 2012. augusztus 15. 15:45Egy mosómedvét fogadott örökbe az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ (MH LVIK) állománya a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkban, augusztus 15-én.
Nem tudni, pontosan hogyan hívták a veszprémi állatkert mosómedvéjének igazi szüleit, azt azonban mostantól tábla hirdeti a létesítmény látogatóinak, hogy a Kukkancs névre hallgató állat örökbefogadója az MH LVIK.
„Örülünk, hogy ha csak egy ilyen aprósággal is, de hozzá tudtunk járulni az állatkert fenntartásához" – mondta a ketrec előtt Szücs József mérnök ezredes, a központ parancsnoka.
Török László, az állatkert igazgatója emléklapot adott át a parancsnoknak, majd a „mostohaszülők" ráhelyezték az örökbefogadásról tanúskodó táblát a mosómedve ketrecére.
Az állat a jeles eseményből kifolyólag a számára alvásidőnek számító (elsősorban éjszaka aktív) nappali időszakban is meglehetősen élénken figyelt.
Nevének a közhiedelemmel ellentétben semmi köze sincs ahhoz, hogy esetleges áramkimaradás esetén adott esetben jól helyettesítheti a modern mosógépeket. A táplálékát ugyanis elfogyasztás előtt rendszerint vízbe mártja, majd jó alaposan megtapogatja, és ez a művelet felettébb hasonlít a mosáshoz.
Az állatkertben már régi ismerősként üdvözölték a katonákat, mivel az MH LVIK tavaly egy pusztai sast fogadott örökbe.
Fotó: A szerző felvételei
(További képekért kattintson galériánkra!)