Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonás programokkal emlékeztek a nándorfehérvári diadalra

Szöveg: Kovács Dániel |  2014. július 22. 17:45

Tűzszerész bemutató, harcjárművek, akadálypálya és hamisítatlan kaszárnyahangulat várta a diákokat Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián, a nándorfehérvári diadal emléknapja alkalmából rendezett katonai foglalkozáson, július 21-én. A fiatalok szemtanúi lehettek, ahogy egy jól képzett tűzszerészkutya kiszagolja a robbanószert, beülhettek egy BTR volánja mögé, az akadálypályán pedig az erejüket és állóképességüket is próbára tehették.

A diákok az ország számos középiskolájából érkeztek Szentendrére tanáraik kíséretében. A kétnapos program az MH Altiszti Akadémián kezdődött, ahol szakalaki bemutatót, majd pedig az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred dinamikus bemutatóját láthatták a zömében 16-17 éves tanulók. Nagy sikert aratott a tűzszerészkutya, aki magabiztosan derítette fel a bemutatóhoz használt robbanóanyagokat, miközben a katonák a mindennapi munkájuk részleteiről meséltek.

1595975805

A diákok egy BTR-80-as típusú páncélozott csapatszállító harcjárművet is birtokba vehettek, megismerkedhettek a rádióamatőrök munkájával és a katonaélet kihívásaiba is betekintést nyerhettek az akadálypályán és a percre pontosan végrehajtott programok során. Az estét filmvetítés, majd pontban tíz órakor takarodó zárta.

„Nagyon színvonalas volt a mai nap, úgy gondolom, hogy kicsiknek, nagyoknak, sőt a felnőttek számára is nagyon érdekes programokat nyújtott az Altiszti Akadémia" – mondta el a honvédelem.hu kérdésére válaszolva Székely László, a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium tanára, aki négy diákját kísérte el Szentendrére.

1595975805

„Nagyon érdekes volt a kutyás bemutató és a tűzszerészrobot, egy kicsit belecsöppentünk a katonák világába. Izgatottan várom az akadálypályát is" – emelte ki Dobosi Zsuzsanna, aki Székely László csapatával érkezett Szigetszentmiklósról.

„Tetszik nekem ez a katonás élet annak ellenére, hogy teljesen más, mint amit otthon megszoktam és minden meg van szabva" – fogalmazott Káplár Simon, aki azt is elárulta, hogy a programok közül a tűzszerészkutya bemutatója tetszett neki a leginkább.

1595975806

Takács Károly pedig azt mondta, nagyon „jófejek" az itteni katonatisztek és tetszik neki a laktanyai  légkör.

A diákok a második napon a korai ébresztővel és az elmaradhatatlan katonai testneveléssel is megismerkedhettek valamint hajókirándulás is várt rájuk.

1595975806

Fotó: Dévényi Veronika