Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonatörténelmi fotók nyomában… (5. rész)

Szöveg: Snoj Péter |  2013. december 1. 16:42

Sorozatunk legújabb részében már nem a második világháborúból, hanem a XX. század következő nagy fegyveres konfliktusáról, a vietnámi háborúról mutatunk be katonatörténelmi fotókat.  Ez alkalommal Larry Burrows Vietnámját ismerhetjük meg a képein keresztül.

1595963738

Burrows géppuskára szerelt fényképezőjének felvétele

Burrows neve bizonyára ismerős azok számára, akik figyelemmel kísérik e sorozatot. Már az első részben is említettük, igaz, akkor még Robert Capa történetének mellékszereplőjeként.  Ő volt az az ifjú laboránssegéd, aki 1944-ben túlhevítette a szárítógépet, ezzel körülbelül kétszáz, a partraszállásról szóló felvételt elpusztítva.

Később, a vietnámi háborúról már Burrows is fényképezőgéppel a nyakában tudósított. Már 1962-ben a térségben dolgozott, amikor az Amerikai Egyesült Államok „harcoló katonai tanácsadókkal" árasztotta el az országot. Rögtön a januári LIFE magazinban mintegy tucatnyi – köztük nem egy színes – képe jelent meg, amely pontosan rávilágított arra, hogy Amerika igenis háborúba menetel. Képriportjaival időről-időre sokkolta és meghökkentette az Egyesült Államok társadalmát egészen 1971-ben bekövetkezett haláláig. Laoszban helikopterét találat érte és három újságíró társával egyetemben nem élte túl a zuhanást.

1595963738

Farley. Még mit sem sejtve az aznapi bevetésről



Leghíresebb fotó esszéjét 1965-ben készítette, amelynek az Egy menet a Yankee Papa 13-al címet adta. Ez annak a helikopternek volt a hívójele, amelynek személyzetét több alkalommal is elkísérte bevetésre. Így volt ez 1965. március 31-én is. Amikor megérkeztek a bevetés leszállási zónájába csakhamar össztüzet kaptak a nyakukba környező dzsungelből. Később Burrows így emlékezett vissza erre az esetre: „Mintha a vurstliban lettünk volna céltáblák. A kereszttűz kegyetlen volt. Az egyik pilóta elordította magát a rádióban: Ezredes úr, tűz alatt állunk! – mire a vezérgép pilótája, Ewers ezredes csak így felelt: Mindannyian tűz alatt állunk, ha a gépe repülőképes, folytassa!"

Ezt tették. A Yankee Papa 13 pilótája, Peter Vogel százados látta, hogy egyik társgépük a földön van, de már minden katona elhagyta a fedélzetét. Értetlenkedve figyelték, hogy miért nem emelkednek már fel? Kisvártatva megtudták, hogy ugyan a hajtómű működött, már képtelen volt felszállni. A szakadatlan kereszttűzben Vogel letette gépét a sérült madár mellé. A másik helikopterből két ember, a súlyosan sebesült másodpilóta és az egyik oldallövész jutottak át a Yankee Papa 13-ba. Amint a fedélzeten voltak Vogel kiemelte magukat az össztűzből. Mikor elhagyták a területet, a két oldallövész Wayne Hoilien és James Farley kicsatolták magukat és rögvest a sebesültek ápolásába kezdtek. Ám mire visszaértek a bázisra, a másodpilóta meghalt.

1595963739

A pillanat, amikor felfogják, mi is történt az elmúlt percekben

A megannyi hasonló vietnami háborús történet közül a Yankee Papa 13 históriája azért emelkedik ki, mert Burrows végigdokumentálta az egész nap történéseit. Szinte egyedülálló módon, fényképezőgépet rögzített Farley M60-as géppuskájának csövéhez, így szemből is el tudta kapni a lövész minden érzelmi pillanatát, a bevetés során. Mondhatni e fotósorozat főszereplője ez a 21 éves őrvezető volt, hiszen jól látható a képeken, amint a könnyed mosollyal bevetésre készülődő srác, hogyan változik megtört, hite vesztett veteránná…