Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Kegyelmet nem kérek”

Szöveg: Faragó Fanny |  2018. június 16. 11:55

Nagy Imre egykori miniszterelnökre és mártírtársaira emlékeztek szombaton délelőtt a fővárosi Vértanúk terén, kivégzésük 60. és újratemetésük 29. évfordulóján. Az egykori miniszterelnök szobránál a résztvevők katonai tiszteletadás mellett helyezték el az emlékezés koszorúit.

1599188927
„Úgy érzem, eljön az idő, amikor ezekben a kérdésekben, nyugodtabb légkörben, világosabb látókörrel, a tények jobb ismerete alapján igazságot lehet szolgáltatni az én ügyemben is. Úgy érzem, súlyos tévedés, bírósági tévedés áldozata vagyok. Kegyelmet nem kérek " – Nagy Imre utolsó ismert szavai, mintegy 12 órával a kivégzése előtt.

Az 1956-os szabadságharc mártírhalált halt miniszterelnökét, valamint Maléter Pált és Gimes Miklóst 1958. június 16-án végezték ki, Szilágyi Józsefet már két hónappal korábban, Losonczi Géza pedig 1957 decemberében halt meg a börtönben. Harmincegy évvel később, 1989. június 16-án újratemetésük a rendszerváltás legfontosabb szimbolikus eseménye volt. Aznap, a Hősök terén több százezren vettek részt a megemlékezésen.

1599188927
Június 16-án Nagy Imrére és mártírtársaira, a forradalmat követő megtorlás áldozataira emlékezik az ország. A központi állami megemlékezésen – Áder János köztársasági elnök képviseletében – elsőként Nagy Bercel, a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője koszorúzott. Kövér László, az Országgyűlés elnöke nevében, az egykori miniszterelnök szobránál katonai tiszteletadás mellett helyezte el az emlékezés virágait Jakab István, az Országgyűlés alelnöke. A Honvédelmi Minisztérium nevében néma főhajtással tisztelgett Nagy Imre és mártírtársai emléke előtt Németh Szilárd, a tárca parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, valamint Huszár János altábornagy, Honvéd Vezérkar főnökhelyettes. A Budapesti Katonai Attasétestület nevében Trzcinski Tomasz ezredes emlékezett az áldozatokra, ezt követően dr. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke helyezte el a kegyelet koszorúját. A Vértanúk terén az Alkotmánybíróság, a Kúria, Magyarország Ügyészsége, Budapest Főváros és Lipótváros önkormányzata mellett, több 56-os civil szervezet képviselője is megkoszorúzta a nemzeti emlékhelyet.

Az újratemetés évfordulóján a megemlékezők Kiss Zoltán hegedűművész előadásában Rahmanyinov Vocalise című művét hallgathatták meg, a koszorúzáson pedig a Magyar Honvédség Központi Zenekara működött közre.

1599188927
Fotó: a szerző felvételei