Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Képzeletbeli lángok a radartoronynál

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2016. március 17. 18:10

Közös gyakorlatot tartott az MH 54. Veszprém Radarezred Medinán települt, 2. Gerincradar-mérőpont bázisán a Tolna megyei katasztrófavédelem, illetve a szekszárdi hivatásos tűzoltóság március 16-án, szerdán.

A fiktív forgatókönyv szerint a 3D-s radartorony kiszolgáló épületében kisebb tűz ütött ki. A füst és a lángok elől menekülve az egyik katona kényszerből a tetőn kötött ki, ahonnan azonban saját erejéből már nem jutott le.

1596010530

Természetesen az ilyenkor szokásos forgatókönyv szerint a honvédek riasztották a szekszárdi tűzoltóságot, akik a helyszínre érve szakszerűen kezelték a kialakult helyzetet. Azaz eloltották a meleget egyáltalán nem adó, kis piros zászlók jelképezte lángokat, majd a kék zászlókkal szimbolizált, füsttel szennyezett területen kívülre menekítették a tetőn ragadt katonanőt.

1596010531

A három szervezet voltaképpen már a radartorony építésénél elkezdte a közös munkát, hiszen a tűzoltók még szerkezetkész állapotában végigjárták az épületet, hogy megszerezzék a megfelelő helyismeretet. Mivel az ő képességeiket, és jártasságukat is folyamatosan szinten kell tartani, ezért évről-évre rendeznek különböző típusú közös gyakorlatokat. Ennek során a 2. Gerincradar-mérőpont állománya már korábban gyakorolta, hogy tűz esetén miként kell gyorsan, és szakszerűen elhagyni az objektumot; továbbá szimulálták egy esetleges súlyosabb sérülés bekövetkezte esetén szükséges teendőket is.

Fotó: a szerző felvételei