Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Klapka-tábor Tatán

Szöveg: Földházi Enikő százados |  2019. augusztus 18. 17:10

Az MH 25. Klapka György Lövészdandár idén nyáron sem csak a honvédelmi táboroknak adott otthon, hanem az alakulat állományába tartozó katonák és honvédelmi alkalmazottak gyermekeinek is megrendezte a hagyományos Klapka-tábort.

A kéthetes napközis tábor évek óta nyújt kikapcsolódási lehetőséget a 6-14 éves gyermekeknek és a szüleiknek, ahol mindig van lehetőség arra, hogy a családtagok együtt vegyenek részt egy-egy programon, miközben a csemeték játszanak, kirándulnak, vagy éppen megismerkednek azzal a haditechnikai eszközzel, amivel anya vagy apa dolgozik.

1599207185

Ahogy az eddigi években, idén is a tatai laktanya rendezvényterme volt a „főhadiszállás", ahonnan a táborozók napi programja indult. A rendezvényterem ennek megfelelően két hétig önfeledten játszó gyerekek zsivajától volt hangos, ami nem is meglepő, hiszen az ügyességi feladatok és kreatív fejlesztő játékok mellett akár még horgolni is megtanulhattak az érdeklődő lányok és fiúk.

A tábor „katonai" jellegére a helyszínen és az egyenruhás szülőkön, segítőkön kívül a haditechnikai eszközök bemutatója utalt, a katonai rendészektől például az ujjlenyomat-levételi technikákat lehetett megtanulni, de volt lehetőség paintballozni is. A laktanyán kívüli programok között szerepelt több kirándulás is, a csapat többek között ellátogatott a Budakeszi Vadasparkba és Visegrádra, valamint voltak lovasbemutatón és horgászni a Bakodi-tavon. Minden napra jutott valami izgalom, legyen lufifújó verseny, zsákbanfutás vagy éppen a heti dandárfutáson a katonáknak való izgatott szurkolás.

A kéthetes Klapka-tábor zárónapján habpartival búcsúztak el egymástól a résztvevők.

1599207185

Fotó: Herczog Adrienn és Petrovics Renáta