Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Komárom-Esztergom megyében is megrendezték a haditornát

Szöveg: Bakos Sándor alezredes |  2015. október 14. 19:50

A Honvédelmi Kötelék Program részeként rendeztek haditornát a Komárom-Esztergom megyei Bajon. A megyei közép- és általános iskolák közül 22 csapat nevezett a megmérettetésre.

A versenyt dr. Kancz Csaba kormánymegbízott, a megyei védelmi bizottság elnöke nyitotta meg. A fiatalok ezt követően kézigránátdobásban, akadályfutásban, tájékozódási futási elemeket tartalmazó mátrixfutásban, 4×400 méteres fegyveres váltófutásban valamint a honvédelmi, tereptan és elsősegély nyújtási elméleti ismeretekben mérték össze tudásukat.

1596002440

A délutáni eredményhirdetésen minden résztvevő csapat ajándékot kapott. A díjakat és az ajándékokat Borsó Tibor, a megyei közgyűlés alelnöke adata át. Különdíjat adott át az elsősegély versenyszámban legjobban teljesítő középiskolás és általános iskolás csapatoknak Harsányiné dr. Patkó Enikő megyei tisztifőorvos.

A versenyt a középiskolák kategóriában a Kisbéri Táncsics Gimnázium csapata nyerte meg, második lett az Eötvös József Gimnázium Tatáról a harmadik pedig az Árpád Gimnázium Tatabányáról. Az általános iskolások közül első helyezett lett a Vértesszőlősi Általános Iskola, második a Baji Általános Iskola, a harmadik pedig a Sárisápi Általános Iskola.

1596002440

A verseny szervezésében és lebonyolításában az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 9. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Irodája, az MH 25. Klapka György Lövészdandár, a Tatai Tömegsport és Tájfutó Honvéd Sportegyesület, a Komárom-Esztergom Megyei Védelmi Bizottság Titkársága, valamint a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya vett részt.